Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán változatlanul hagyta az irányadó kamatlábat. Az ülést követő kommentárban a testület erősebb gazdasági növekedést és csökkenő inflációs veszélyt jelzett, amit a piacok pozitívnak értékeltek, így az amerikai tőzsdeindexek is nyereséggel zártak – mondta Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője.
A szakértő a tőkepiacok pozitív hangulatából és az olajár emelkedéséből arra következtet, hogy a hazai tőzsdén is kedvező lesz a hangulat. Amerikából több fontos adatközlés is várható a nap folyamán, ezek közül a legfontosabb a januári beszerzői menedzserindex, ami azonban legfeljebb a kereskedés végét befolyásolhatja – tette hozzá.
A Pannonplast ezen a napon tette közzé a 2006. évi gazdálkodásáról szóló gyorsjelentést. A társaság a tavalyi évet 1,138 milliárd forint nettó nyereséggel zárta, szemben az egy évvel korábbi 253 millió forint veszteséggel, ezzel négy veszteséges év után ismét nyereséges lett.
