Gazdaság

150 ponttal emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,61 pontos emelkedéssel 23.835,98 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,65 százalékos erősödés.

Nagy forgalmat bonyolított le a részvénypiac, a nap végére megélénkült kereskedés összértéke megközelítette a 30 milliárd forintot. A vezető részvények közül csak a Mol gyengült a hétfői záráshoz viszonyítva.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 27,27 ponttal, 1,04 százalékkal 2.627,22 pontra nőtt.

A Richter napon belül 2,5 százalékot tudott erősödni, míg az Egis gyengülése folytatódott. A Molra a csökkenő olajár, és az emiatt gyengülő orosz tőzsde hatott negatívan. A TVK-ra ugyanakkor jól hatott a vegyipari nyersanyag árak esése. A szakemberek szerint a hét hátralévő részében elsősorban a tengerentúlról érkező adatok határozzák meg a világ tőzsdéinek kereskedelmét. A piac figyelmének középpontjában az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntése, az amerikai foglalkoztatási adatok pénteki közzététele áll.

A legnagyobb napi forgalmat adó OTP részvények ára 114 forinttal, 1,34 százalékkal 8.625 forintra nőtt, a bankpapírra 12,26 milliárd forint értékben születtek üzletek. A Mol árfolyama 220 forinttal, 1,08 százalékkal 20.200 forintra csökkent, a papír forgalma 10,2 milliárd forintot tett ki.

A Richter 445 forinttal, 1,19 százalékkal 37.845 forintra emelkedett 3,7 milliárd forintos forgalomban. A másik gyógyszerrészvény, az Egis ára 180 forinttal, 0,75 százalékkal 23.830 forintra csökkent, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A Magyar Telekom 15 forintot, 1,52 százalékot drágult, 1.005 forinton zárt, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

A kisebb papírok közül tovább erősödött a napok óta jól teljesítő TVK-részvény, a papír 175 forintos, 2,62 százalékos emelkedéssel, 6.850 forinton zárt. Több mint három százalékkal, 62 forinttal 2.056 forintra erősödött az FHB papírja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik