A negyedévente publikált listára a magánszemélyek 10 milliós, más adózók 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiány esetén kerülhetnek fel nevükkel, lakóhelyükkel, székhelyükkel, a megállapított adóhiány és jogkövetkezmények összegével együtt. A most publikált listán feltűnően sok a – legalábbis nevében – kereskedelmi cég, mellettük főleg építőipari cégek vannak még nagyobb számban.
A lista csúcsát egy inárcsi székhelyű cég foglalja el, amelynél 1,022 milliárd forintos adóhiányt állapított meg az állami adóhatóság. Erre még több mint 667 millió forint jogkövetkezmény (bírság, késedelmi pótlék stb.) rakódik. A lista szerint további tíz társaság is 500 millió forint feletti adóhiányt halmozott fel. A magánszemélyek körében a 118,7 millió forint volt a rekord.
Az adóhatóság közzétette azoknak a nevét is, akik elmulasztották bejelentkezési kötelezettségüket, e listára ezúttal 51-en kerültek fel.
