Gazdaság

Füstbe ment karrier

Szebbre is sikeredhetett volna John Browne távozása az általa naggyá tett British Petrol (BP) éléről, az elmúlt két év azonban foltot ejtett a bizonyítványán.

Elébe ment az őt és az általa irányított vállalatot érő újabb bírálatoknak John Browne, a BP első embere. A brit olajtársaság január 12-én tudatta, hogy a vezérigazgató ez év júliusában leköszön posztjáról. Tavaly nyáron Browne még abban állapodott meg Peter Sutherlanddel, a cég igazgatósági elnökével, hogy bár hatvanadik életévét betöltve már 2008 februárjában nyugdíjba vonulhatna, annak az évnek a végéig a társaság élén marad.


Füstbe ment karrier 1

John Browne, a BP első embere.

MEGTÉPÁZOTT HÍRNÉV. Sutherland most „nemzedéke legnagyobb brit üzletemberének” nevezte Browne-t, s elemzők szintén úgy tartják, hogy a tizenegy esztendeje hivatalban lévő vezérigazgató – Tony Blair miniszterelnök jó barátja – mára az olajipar egyik legbefolyásosabb alakjává, s egyben Európa egyik legelismertebb vállalatvezetőjévé vált. Hírnevét azonban az utóbbi időben több szerencsétlen eset is megtépázta. Ezek közül is a legjobban az a robbanás, amely 2005 márciusában történt a BP Texas Cityben működő kőolaj-finomítójában, s amelyben 15 dolgozó életét vesztette, több száz pedig megsebesült. A BP-nek eddig a tragédia 2 milliárd dollárjába került kártérítések, helyreállítási költségek és nyereségkiesés formájában, s a társaság további 1,6 milliárd dollárt különített el a várható perek rendezésére.

Ez azonban még nem minden. Január 15-én közzétette jelentését az a bizottság, amelyet a BP az eset kivizsgálására az amerikai vegyipari létesítmények biztonságát felügyelő hatóság (CSB) felszólítására hozott létre 2005 októberében. A jelenleg jogászként tevékenykedő James A. Baker volt amerikai külügyminiszter vezette testület több mint háromszáz oldalas dokumentumot állított össze. Ez megállapítja, hogy jóllehet a BP már a baleset előtt hatékony intézkedéseket hozott Texas City-beli – és további négy amerikai – finomítójában a dolgozók személyes fizikai védelmének javítása érdekében, nem gondoskodott kellőképpen a munkafolyamatok biztonságáról. A bizottság szerint a társaság „önelégültté vált” a személyi biztonság terén mutatkozó javulástól.

A BP saját, 2005 decemberére elkészült jelentése döntően a finomító vezetését okolja a tragédiáért. A Baker-bizottság viszont úgy látja, hogy Browne-t személyes felelősség is terheli, mert neki magának kellett volna nagyobb elkötelezettséget tanúsítania a folyamatbiztonság erősítése iránt. A jelentés szorgalmazza, hogy a BP fokozza az elszámoltathatóságot a menedzsment minden szintjén, alakítsa ki a biztonsági kockázatok felderítésének és kezelésének új rendszerét, továbbá állítson fel egy testületet független szakértőkből, amely öt éven át beszámolókat készít az igazgatóságnak a szükséges változtatások terén elért haladásról.

Mindez azonban nem volt elég, a 2005-ös baleset óta a társaság két további alkalommal is a híradások negatív főszereplőjévé vált. Tavaly júniusban a hatóságok azzal vádolták meg a BP-t, hogy manipulálta az amerikai propángáz-piacot, majd egy hónappal később a cég kénytelen volt felére csökkenteni a kitermelést az alaszkai Prudhoe Bay mezőn, mert az elrozsdásodott vezetékekből szivárgott a kőolaj. Ráadásul a texasi robbanás kapcsán távozása előtt vár még egy vesszőfutás Browne-ra. A CSB előreláthatólag márciusban hozza nyilvánosságra saját vizsgálatának eredményét, amely – Carolyn W. Merritt CSB-elnök eddigi nyilatkozataiból ítélve – még annál is kevésbé lesz hízelgő a BP-re nézve, mint a Baker-bizottság jelentése. Merritt különösen azt nehezményezi, hogy a vállalat vezetése nem okult a 2000-ben a skóciai grangemouthi finomítóban bekövetkezett robbanásból, és elmulasztotta megértetni dolgozóival, mennyire fontos a biztonság. „Nem lehet abból kiindulni, hogy mindenki magától tisztában van a biztonság elsődlegességével” – mondja a CSB elnöke.

Csapások sora

Mi vezetett oda, hogy a befektetők bizalma megrendült a BP-ben, John Browne vezérigazgató pedig idő előtti távozásra kényszerült?

2005. MÁRCIUS. A társaságnak az egyesült államokbeli Texas Cityben található olajfinomítójában bekövetkezett robbanás 15 ember életét oltja ki, vizsgálatok, illetve bírósági kereseteket indítva el.

2006. JÚNIUS. A hatóságok azzal vádolják meg a BP-t, hogy manipulálja a propángáz-árakat. Más vizsgálatok a cég benzin- és gázolaj-kereskedelmi gyakorlatát firtatják.

2006. AUGUSZTUS. Felére esik a kitermelés Alaszkában, a társaság Prudhoe Bay elnevezésű olajmezőjén, miután egy csővezeték átrozsdásodik, és kőolaj folyik el a környező földekre.

2007. JANUÁR. Közzéteszi jelentését az Egyesült Államokban a Baker-bizottság, és az abban megfogalmazott kemény megállapítások aggályokat ébresztenek mind a befektetőkben, mind a BP vezetésében.


Füstbe ment karrier 2

Füstbe ment karrier 3

NYUGHATATLAN HÓDÍTÓ. BP-vezetők négyszemközt elismerik, hogy a vállalatbirodalom kevésbé dicsőséges szegleteiben engedték tenyészni a problémákat. Ágazati bennfentesek szerint ennek részben az az oka, hogy Browne úgy fogja fel az olajüzletet, mint valami háromdimenziós sakkjátszmát a riválisok, különösen a Shell és az Exxon ellen. „Nyughatatlan ember, mindig csak az új hódítások érdeklik” – mondta róla nemrég egy közeli munkatársa. Ennek tanúbizonysága, hogy Browne öt év alatt öt akvizícióval az ágazat globális élvonalába emelte vállalatát. A legnagyobb ügyletben a BP 62 milliárd dollárt fizetett az amerikai Amocóért 1998-ban, két évvel később pedig 32 milliárd dollárért felvásárolta az Arcót. Ugyanilyen nagy dobás volt, amikor 2003-ban 8 milliárd dolláros befektetéssel létrehozta orosz érdekeltségét, a TNK-BP-t – ma ez az 50 százalékos tulajdonában lévő oroszországi vegyes vállalat adja teljes kitermelésének egynegyedét.

A finomítás viszont nem illik bele az új hódítások kategóriájába. Rendszerint alacsony nyereségrátájú tevékenység, márpedig Browne számára mindenek felett állt az eredmény javítása és a költségek leszorítása. BP-igazgatók elmondták, tudtak arról, hogy a texasi finomítóban gondok vannak, de túl későn és túl keveset tettek az orvoslásukért. E tekintetben BP saját jelentése is önkritikus: több olyan problémát nevez meg, amelyek a költségcsökkentési kényszerrel függenek össze, köztük a dolgozók képzésének alacsony színvonalát és egy elavult biztonsági berendezés lecserélésének a halogatását.

Ugyanakkor a Baker-bizottságnak nyilvánvalóan igaza van abban, hogy a BP vállalati kultúrája is hozzájárult a bajokhoz. Browne ugyan negyedévente alaposan értékeli a menedzsment tagjainak teljesítményét, de konkurenseihez képest a BP sokkal kevésbé központilag irányított. Struktúrája decentralizált, és elvárja, hogy az igazgatók a maguk területén önálló döntéseket hozzanak. Egy forrás szerint Browne túl naiv volt, amikor azt gondolta, hogy a texasi és az alaszkai menedzserek képesek lesznek a működés veszélyeztetése nélkül elérni az általa kitűzött pénzügyi célokat.

Mások keményebben fogalmaznak. „A BP pénzügyi kultúrája elvadult. A társaság önmagában az ügyletek kedvéért csinált ügyleteket, és a működési normák rovására szinte mániákusan a nyereségre fókuszált” – állítja Bernard Picchi, a New York-i Wall Street Access brókercég elemzője. A BP részvényei az elmúlt egy évben 17 százalékkal gyengültek, ami az egyik legrosszabb teljesítmény a vezető európai társaságok körében. A Morgan Stanley becslése szerint a BP nettó nyeresége tavaly 7 százalékkal, 21,1 milliárd dollárra csökkent.

ENGEDETT A NYOMÁSNAK. Nem is olyan régen Browne még pótolhatatlannak tűnt, ám az elmúlt hónapokban a befektetők egyre erősebben kezdték követelni, hogy a BP vezérigazgató-váltással vessen véget a bizonytalanságnak. Nem hivatalos információk szerint Browne azért döntött az idő előtti távozás mellett, mert a folyamatosan rá nehezedő nyomás miatt már nem látta értelmét a maradásnak.

Az új vezérigazgató Tony Hayward lesz, aki 2003 óta irányítja a BP legfontosabb üzletágát, a feltárást és kitermelést. Úgy tudni, az igazgatóság már hónapok óta keresi az utódot, s Hayward mellett szóba jött még Robert Dudley, a TNK-BP vezérigazgatója is. Végül azért esett a választás a 49 esztendős Haywardra, mert részint az igazgatóság jobban ismeri őt, részint nagyra tartja stratégiai képességeit, amelyhez ráadásul konszenzuskereső vezetői stílus társul.

Ami pedig Browne-t illeti, ő júliustól a világ egyik legnagyobb befektetési társaságánál, a brit Apax Partnersnél folytatja a tanácsadóbizottság elnökeként. Ha valahol, a világszerte terjeszkedő Apaxnél biztosan kiélheti még az új hódítások iránti szenvedélyét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik