Gazdaság

Daruszentmiklóson is tároltak német szemetet

A múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett Pető Ferenc cége szállított még tavaly 156 bála Németországból behozott hulladékot a Fejér megyei Daruszentmiklósra. Azóta azonban ismeretlen helyre vitték a szemetet.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség levélben értesítette erről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot. A felügyelőség tavaly novembere óta folytat közigazgatási eljárást az ügyben.

Pető Ferenc annak a Csengőd melletti szeméttárolónak a tulajdonosa, ahol korábban illegálisan Magyarországra szállított bálázott háztartási hulladékot találtak. A kiskőrösi férfit – miután január 19-én a Ferihegyi repülőtéren őrizetbe vették – a Kecskeméti Városi Bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.

A rendőrség több gazdasági társaság ellen folytat nyomozást a Németországból származó hulladékok ügyében. Közöttük van a kunbajai székhelyű Szinkron 99 Kft., amelynek a cégbejegyzés szerint Kunbaja polgármesterének felesége az ügyvezetője.

A vélhetően Németországból származó, illegális szemétbálák ügyében legalább 2-3 hónapot vesz igénybe a hatósági vizsgálat, s csak ezután lehet a hulladékokat elszállítani – mondta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter Hans Peter Schiff német nagykövettel folytatott budapesti megbeszélésüket követően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik