Gazdaság

Megállapodás született a diákkedvezményekről

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a diákok képviselői között hétfőn létrejött megállapodás szerint a nappali tagozatos felsőoktatásban résztvevő hallgatók az iskola és a lakhely közötti útvonalon kívüli utazáshoz 50 százalék kedvezményt kapnak május 1-jétől a vasút, autóbusz és HÉV jegyek megvásárlásakor.

A kormány korábbi terveiben az szerepelt, hogy a nappali tagozatos diákok csak az iskola és lakhely közötti utazásokhoz kapjanak kedvezményt.

Garamhegyi Ábel, a GKM államtitkára elmondta: a létrejött megállapodás a 2007. évi költségvetésben fogyasztási árkiegészítésre szánt 120 milliárd forintos keretösszegen belül maradt. Ez már a GKM számára előírt 10 milliárd forintos megtakarítással együtt kalkulált összeg.


Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke a megállapodást követően közölte: sikerként könyvelik el, hogy az esti tagozatos tanulók minden utazására, és a levelező tagozatos tanulók az iskola-lakhely közötti utazásaikra a jegyet 50 százalékos kedvezménnyel vehetik meg, bár ezért cserébe a nappali felsőoktatásban részvevők iskola-lakhely közötti utazásaik bérletére 90 százalék helyett csak 67,5 százalék kedvezményben részesülnek.


Az esti tagozatosok bérlete drágul


A megegyezés része az is, hogy a nappali tagozatos tanulók a középiskola befejezéséig egyéb utazásaikra, illetve az esti tagozatos tanulók a vásárolt bérletek árából 67,5 százalék kedvezményt érvényesíthetnek májustól. Jelenleg az előző kategóriában nincs kedvezmény, míg az utóbbi kategóriában az autóbuszra 86, míg a vasútra és HÉV-re 90 százalékos kedvezményt lehet igénybe venni, vagyis az esti tagozatos hallgatóknak a 67,5 százalékra mérsékelt kedvezmény miatt a bérlet többe fog kerülni májustól, mint jelenleg.


Ehhez hasonlóan többe fog kerülni a nappali tagozatos egyetemi, és főiskolai hallgatók bérlete is, ha a tanintézmény és lakhelyük között utaznak.


További egyeztetések


Felsmann Balázs, a GKM infrastruktúráért felelős szakállamtitkára kiemelte, hogy bár megállapodtak a HÖOK, az Oktatási Minisztérium (OM), és a Doktoranduszok Országos Szövetsége képviselőivel, ám az egyeztetési folyamat nem áll le, tovább dolgoznak azon, hogy közösen határozzák meg: az állam szerepe meddig terjedjen a felsőoktatás támogatásában.


Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke szerint egy új utazási kedvezményrendszerről is szó volt a tárgyaláson, amelyet 2008 szeptember 1-jéig dolgoznának ki közösen. A május 1-jén életbe lépő új kedvezményrendszer, utasforgalmi, utazásszokási felméréseken, lakhatási és szociális támogatási adatokon alapul – tette hozzá.


Plusz kedvezmények


A HÖOK elnöke kiemelte, hogy a hátrányos helyzetű, és a nagycsaládos tanulók plusz kedvezményeket is igénybe vehetnek, amiről a kormány a következő napokban dönt. Az OM által kidolgozandó plusz utazási kedvezmények az érintett kör számára várhatóan szeptember 1-jén lépnek hatályba.


Felsmann Balázs elmondta: ahhoz, hogy a hétfőn megkötött megállapodás szerinti utazási kedvezmények hatályba tudjanak lépni májusban, 3 törvényt, 4 kormányrendeletet, és 3 minisztériumi rendeletet kell módosítani.


Utalt arra, hogy a fogyasztói árkiegészítésre szánt 120 milliárd forintos idei összegből mintegy 45 milliárdot tesznek ki a hallgatói, tanulói kedvezmények.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik