Gazdaság

Rekordárbevétel a Gazpromnál

Tavaly rekordot döntött az orosz Gazprom exportból származó bevétele, 43 százalékkal 37,2 milliárd dollárra nőtt.

Alekszandr Medvegyev vezérigazgató-helyettes, a Gazexport vezetője utalt arra, hogy a cégnek sikerült teljesítenie az exportterveket annak ellenére, hogy szokatlanul meleg a tél Európában. A jó eredmények annak tulajdoníthatók, hogy a vállalat több földgázt adott el magasabb áron több mint 20 európai országba. Idén újabb rekordot várnak az exportbevételekben, konkrét adatot azonban nem közölt.

A Gazprom – amely Európa földgázellátásának egynegyedét adja – tavaly 155,6 milliárd köbméter saját, illetve külső szállítóktól beszerzett földgázt exportált Európába, 2005-ben 154,3 milliárdot. Medvegyev azt is elmondta, hogy a tervezett beruházások elegendőek arra, hogy a kitermelés fedezni tudja az otthoni szükségleteket, valamint Európa és Kína igényeit.

Mindamellett az idén a Gazprom már nem számíthat olyan jelentős áremelkedésre, mint tavaly, miután nemrégiben azt jelezte, hogy az idén ezer köbméterenként átlagosan 263 dollárt vár Európában a korábban jósolt 290 dollár helyett az olaj világpiaci árának csökkenése miatt.

A Gazprom az évtized végére nem fogja tudni teljesítni szállítási kötelezettségeit, mert kevés pénzt fordít beruházásra – mondta a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) elnöke és több volt magas rangú orosz politikus – mondta egy szerdai londoni konferencián Claude Mandil, az IEA vezetője. Mihail Kaszjanov volt kormányfő, Putyin egyik politikai ellenfele szerint 2010-re 100 milliárd köbméter gáz hiányzik majd a szerződéses kötelezettségek teljesítéséhez, mivel több új gázmező feltárását egyre csak halasztja a vállalat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik