Gazdaság

Növekedtek tavaly a lakás-takarékpénztárak

December végén született meg az a szerződés, amellyel a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. által kötött szerződések száma elérte az egymillió darabot.

Több mint harmadával nőtt a Fundamenta-Lakáskassza szerződéses összege 2006-ban, és elérte a 742 milliárd forintot – áll a lakás-takarékpénztár közleményében. Az OTP Lakás-takarékpénztártól kapott tájékoztatás szerint náluk 20 százalékkal, 582 milliárdra emelkedett a szerződéses összeg egy év alatt.

A szerződéses összeg 2006 év végére 741,88 milliárd forintra növekedett a Fundamenta-Lakáskasszánál, ez a 2005 végi adathoz képest 36,5 százalékos, a 2004. évi bázishoz viszonyítva pedig 86,8 százalékos növekedés. Az OTP Lakás-takarékpénztár múlt év végi szerződéses összege 582,5 milliárd forint volt, ami 20 százalékkal több a 2005. évi értéknél.

A Fundamentánál az átlagos szerződéses összeg 2004 végén még alig volt több, mint kilencszázezer forint, s ez a szám mára meghaladja a másfélmillió forintot. Az OTP-nél 983 ezerről emelkedett 1 millió 30 ezer forintra 2006-ban, a növekedés 4,8 százalék.

Jelenleg a hazai lakástakarék termékek penetrációja – a Fundamenta-Lakáskassza becslése szerint – 10 százalék körüli. Vagyis 1 millió élő szerződés áll szemben a 10 milliós lakosság számmal. A csehországi lakástakarék penetráció 45 százalék, a szlovákiai pedig 19 százalék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik