Gazdaság

Hamarosan kiírhatják az FHB-pályázatot

Heteken belül döntés születhet az FHB Jelzálogbank Nyrt. privatizációs tanácsadói pályázatának kiírásáról. Az ÁPV év végéig szeretné lezárni a tranzakciót.

2003 óta a tőzsdén

Az FHB 6,6 milliárd forintos jegyzett tőkéjének 87,88 százaléka a tőzsdére bevezetett „A” kategóriájú törzsrészvény, 12,12 százaléka „B” sorozatú szavazatelsőbbségi részvény. A legnagyobb tulajdonos az állam 54,11 százalékkal, ebből 50 százalék + 1 szavazat „A” sorozatú, 4,11 százalék pedig „B” sorozatú részvény.

Oravecz Péter, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: most zajlik a nyílt közbeszerzési eljárás előkészítése a privatizációs tanácsadó kiválasztása érdekében. A pályázati kiírásra az ÁPV igazgatóságának döntését követően, heteken belül sor kerülhet.

Az ÁPV igazgatósága a kormány 2006. október 31-i állásfoglalásával összhangban az FHB még állami tulajdonban lévő részvényeinek pályázat útján, szakmai befektetőknek történő értékesítésére kapott felhatalmazást. Szükség esetén a „B” sorozatú részvényeket is értékesíteni lehet – közölte Oravecz Péter.

Év végén zárulhat

Az FHB-részvények értékesítése szerepel az ÁPV idei üzleti tervében, a tranzakció pénzügyi zárását 2007 végére tervezik. A privatizációs lépések ütemezése még nem ismert, a tranzakció részleteit, az elvárásokat a kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint a kiválasztott tanácsadóval közösen dolgozzák majd ki.

A tanácsadó legnagyobb feladata szakértők szerint az lesz, hogy kezelje az Allianz Hungária blokkoló tulajdoni hányadából
adódó helyzetet. A biztosító tulajdonában van ugyanis a fontosabb kérdésekben vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvények
többsége.

A Moody’s az idén januárban leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette az FHB „A2/P-1” szintű hosszú és rövid futamú devizabetéti besorolásait, sorsukat a privatizációs terv kimenetelétől téve függővé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik