Iványi indoklása szerint saját kérésére távozik a szervezettől és még idén nyugdíjba vonul. Helyét január 20-tól helyettese, Závoczky Szabolcs veszi át.
A biológia-földrajz szakos és természetvédelmi mérnöki diplomával is rendelkező új igazgató, Závoczky Szabolcs jövőbeni terveivel kapcsolatban elmondta: fontos feladatának az élőhelyek rehabilitációjának folytatását, a természetvédelmi területek növelését, s egyebek mellett az ökoturisztikai fejlesztéseket tartja.
Az új igazgató példaként a drávaszentesi oktatóközpontjuk bővítését, a pécsi Tettye-barlang látogathatóvá tételét, valamint a Jakab-hegyi pálos kolostorrom rekonstrukcióját említette.
