Gazdaság

Kisebb lesz az idei hiány

A Pénzügyminisztérium várakozásai szerint az államháztartás pénzforgalmi hiánya 2007 egészére 1582 milliárd forint lesz, ami a GDP 6,3 százaléka. A költségvetés tervezésekor 1753,2 milliárd forinttal számoltak, ami GDP-arányosan 6,9 százalékos deficitet jelent. Ráadásul tavaly, a végleges adatok szerint egyszámjegyű volt a hiány.

2007 januárra 224,6 milliárd, az első negyedévre 894,9 milliárd forint hiányt vár a pénzügyi tárca – jelentette be Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára.


Az államháztartás pénzforgalmi hiánya az előzetes adatokat visszaigazolva 2006-ban 2033,8 milliárd forint volt, ami a GDP 8,7 százaléka, ehhez járul az önkormányzatok GDP-arányosan számított 0,7 százalékos deficitje, így a teljes pénzforgalmi hiány a GDP 9,4 százalékát éri el. Az eredményszemléletű hiány várható mértéke a GDP 9-10 százaléka közötti 2006-ban, azaz kisebb a korábban prognosztizált 10,1 százaléknál – mondta az államtitkár.


Az idei első negyedévre az időarányosnál jóval nagyobb, 55,6 százalék esik, ami 894,9 milliárd forintot jelent: ez az időarányosnál 466 milliárddal több – mondta Tátrai. Ebben az időszakban kerül sor egyebek között a központi kormányzatnál a 13. havi bér kifizetésére, ami 75 milliárd forint kiadást jelent, a lakossági energiaár-kompenzáció összege közel 68 milliárd, a MÁV tőkeemelése 47 milliárd forint, a 13 havi nyugdíjkiadás első része 95 milliárd forint kiadást eredményez.


Az első negyedévben az időarányostól való eltérés, azaz a többletkiadás 466 milliárd forint, ami GDP-arányosan 1,8 százalékot jelent – közölte az államtitkár, hozzátéve, hogy az első negyedév végére az áht hiánya GDP-arányosan 3,5 százalék lesz.


Mivel 2006-ban 86 milliárd forint összegű többlet autópálya adósság átvállalás történt, ami GDP-arányosan 0,3 százalék, így a korábban közölt, 2007-re prognosztizált 6,6 százalékos pénzforgalmi hiány 6,3 százalékra módosult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik