Gazdaság

Abramovics: maradna a Malév neve és önállósága

A kapacitás növelésével meg lehetne a Malév problémáit oldani a cégre jó ideje aspiráló AirBridge tulajdonosa szerint. Borisz Abramovics úgy véli, a privatizációs eljárás lezárása után a magyar légitársaságnak 30–50 millió dolláros azonnali tőkeinjekcióra van szüksége.

Abramovics a szerdai Napi Gazdaságnak adott interjúban elmondta, hogy szerinte az ÁPV január végéig kihirdeti a Malév-tender győztesét, és ez reményei szerint az AirBridge lesz. Hozzátette, hogy bár a Malév az elmúlt két évben gyengébb lett, vesztett súlyából, vagyonából, de még abban az állapotban van, hogy érdemes megvenni. A Malévnak és az államnak is érdeke szerinte, hogy a társaság mielőbb hatékony tulajdonoshoz kerüljön.

Az AirBridge a Malévon keresztül integrálódni tudna az európai útvonalhálózatba, a Malév pedig új piacokat szerezne ezáltal, főleg Oroszországban, illetve az egykori FÁK-országokban, és közép-ázsiai tranzitutasok is megjelenhetnének a magyar légitársaság gépeinek fedélzetén – mondta Abramovics. Hozzátette, mindez már a következő két-három évben körülbelül 10 százalékos utasszám-növekedést eredményezne.

A magyar légitársaságnak a privatizáció lezárását követően haladéktalanul 30-50 millió dolláros tőkejuttatásra lesz szüksége a likviditás fenntartásához – jelentette ki az AirBridge tulajdonosa, aki egyben az öt orosz légitársaságot tömörítő AirUnion elnöke is, de mint mondta, nem csupán a cég mostani adósságainak visszafizetését kell kezelni, hanem a hatékonyabb működést is elő kell segíteni.

Abramovics kijelentette, hogy a légitársaság neve megmaradna, amennyiben az AirBridge nyerné a tendert, hiszen ez egy jól ismert brand, ami már önmagában is komoly érték. Azt sem tervezik, hogy beolvasztanák a Malévet az AirBridge-be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik