Gazdaság

Új autók fekete éve

Az idén 10 százalékkal eshetnek vissza az újautó-eladások az importőröket tömörítő szervezet várakozása szerint, a csökkenést alapvetően a kis és alsóközép kategóriás szegmensben várják.

Az életszínvonalat, fogyasztást visszavető megszorító intézkedések érzékenyen érintik idén a hazai újautó kereskedelmet is. Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke a FigyelőNetnek elmondta, arra számítanak, hogy 2007-ben tavalyhoz viszonyítva 10 százalékkal esik vissza az új személygépkocsik eladása, ami így várhatóan nem haladja meg a 170 ezer darabot. A visszaesést kizárólag az értékesítés 90 százalékát adó kis és alsóközép kategóriában várja az MGE elnöke, ahogy fogalmazott, középkategóriában és a felett nem igazából árérzékeny a vásárlói kör, így nem érintik őket különösebben a megszorítások. Emiatt – fogalmazott Győző Gábor -, az eladások 10 százalékát kitevő szegmensben még enyhe növekedés sem kizárt.

Nagyjából az MGE elnökének prognózisa köszönt vissza az általunk megkérdezett márkaképviseleteknél kapott információkból is. Az évek óta az eladási listát vezető Suzukinál lapunknak elmondták, hogy idén 33-34 ezer gépkocsi belföldi értékesítésével számolnak, nagyjából ugyanannyival, mint 2006-ban. Az elmúlt évben egyébként a Suzuki 16 százalékkal kevesebb autót adott el, mint 2005-ben, amit Tihanyi Tamás szóvivő két okkal magyarázott. Egyrészt 2005-ről 2006-ra megszünt a Wagon R+, illetve az Alto értékesítése, az Swiftből pedig nem tudtak eleget gyártani az igények kielégítésére. Több nyugat-európai országban még most is hosszabb a szállítási határidő a vetélytársaknál. Tihanyi Tamás ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a megoldás kizárólag az esztergomi gyár kapacitásának a növelése lehet, amit teljesít is a Magyar Suzuki, hiszen a folyamatos beruházások nyomán 2005-ben 140 ezer, tavaly 170 ezer autót gyártottak, ami idén 200 ezer felettire emelkedik, hogy jövőre elérje a 300 ezret.

Optimista Ford

A múlt évi eladások alapján harmadik helyezett Ford tekint talán a legderülátóbban az idei évre. Madarász György kommunikációs vezető szerint mind az értékesített darabszámot, mind a piaci részesedést tekintve javítja pozícióit a Ford idén. Az optimizmus talán abból táplálkozhat, hogy a tavalyi vezető hármas Suzuki, Opel, Ford közül egyedül a Ford növelte eladásait, az első két márka visszaesést szenvedett el.

Visszafogottabban várakozik az öt márkát forgalmazó Porsche Hungária, ahol Vérten Sándor kommunikációs igazgató lapunknak elmondta: nagyjából a tavalyi értékesítések megismétlésével számolnak idén, ami viszont a zsugorodó piacon részesedésük növekedését jelenti. Az óvatosságra okot adhat, hogy 2006-ban a Skoda és a Seat értékesítése is visszaesett, igaz a Volkswagené enyhén nőtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik