Gazdaság

Szelídülő profitzápor

További, ám a tavalyinál szolidabb ütemű nyereségbővülésre számíthatnak az idén az európai és az amerikai társaságok.

Jó évnek ígérkezik az idei, ám annyira mégsem, mint a 2006-os volt. Az európai és amerikai társaságoknak ez már sorozatban a negyedik esztendeje lesz, amely rekordmennyiségű profitot csenget a kasszába. A Thomson Financial elemzőcég szerint Amerika félezer vezető – az S&P 500 tőzsdeindex kosarában szereplő – vállalkozása átlagosan 9 százalékkal növeli eredményét. Ez önmagában igen derék, ám az utóbbi három évben kétszámjegyű volt a tempó.

Elemzői vélekedések szerint az idén továbbra is a nagy kapitalizációjú cégek húzhatják a Wall Street részvényeit felfelé, a kisebb társaságok iránt továbbra se lesz túl erős az érdeklődés. Ez érthető is, a nagyobb társaságok valószínűleg jobban teljesítenek a lassuló gazdaságban. Az óriásvállalatok közül az elemzők leginkább azokat a cégeket favorizálják, amelyekre a nagy készpénzbevétel és a jelentős export jellemző. Ez utóbbi különösen jól jöhet a dollár további gyengélkedése esetén.


Szelídülő profitzápor 1

„A fák nem nőnek az égig” – fogalmaz mértéktartóan Jan Hatzius, a Goldman Sachs befektetési bank közgazdásza. Az amerikai lassulást a világgazdasági bővülés várható mérséklődése és a bérek növekedése magyarázza. A dollár gyengélkedése viszont kedvező a külföldi piacokon tevékenykedők számára. A csökkenő olajárak miatt az energiaiparban érdekelt cégek nehezen ismételhetik meg a tavalyi rekordjukat – a szektort a 2007-es év nagy vesztesei közt tartják számon Amerikában és Európában egyaránt. Az európai társaságoknál valamivel visszafogottabb, 5,8 százalékos profitbővülésre számít a Factset/JCF elemzőcég.

Ennek közel duplájával, 10,6 százalékos eredménynövekedéssel kecsegtetnek viszont a német DAX tőzsdeindex vállalatai. Igaz, ez is alatta marad a tavalyinak. A német topmenedzserek aggódnak, és amerikai kollégáikhoz hasonlóan egyre többen igyekeznek megválni saját cégük részvényeitől. Vagyis arra számítanak, hogy vállalatuk papírjának árfolyama süllyedni fog a következő hónapokban. Az Egyesült Államokban különösen éles az eltérés a bennfentesek bizalmatlansága és az elemzői várakozások optimizmusa közt. Meglátjuk, kinek lesz igaza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik