Gazdaság

Régen volt, hogy is volt

Már-már olyan mennyiségben gyártanak lemezválogatásokat a karácsonyi piacra, mint angyalkás csomagolópapírt.

Ha semmire nem lesznek jók ezek az albumok, fenyődísznek akkor is megteszik, hisz’ pazar módon verik vissza a kínai karácsonyi izzók fényét. Mint tudjuk, a popbizniszben az egy főre jutó pénzlenyúlók száma kettő, így senki nem csodálkozik azon, hogy a popsztárok képesek évente elkészíteni az „ultimate” kollekciójukat.

A szintetizátor-fétisben alkotó előadók közül a Depeche Mode (DM) válogatása tűnik jobban fókuszáltnak, igaz, ők nem tudtak hibázni, hiszen alig van felvételük, amely ne lett volna sláger, míg Moby albumonként – a tényleg korszakos Play-t kivéve – a kötelező három listás dalon kívül jórészt önismétlésekben erős.


Régen volt, hogy is volt 1

A DM mintha csak egy koncert track-listáját állította volna össze a 25 év tapasztalatának fényében. Meggyőző a szelekció, annak ellenére, hogy nem tagadták meg a korai évek mára kissé cikis kedvenceit, például a Just can’t Get Enough vagy a New Life címűeket.

Az album persze az „érett Mode”-ra koncentrál, ugyanakkor meglepő, hogy az első „felnőtt lemezüket” a Black Celebrationt egyetlen dal sem reprezentálja. A Mode válogatásalbumai (The Singles 81-85, Singles 86-98) két jól elkülöníthető korszakukat reprezentálták, most egy lemezen hallhatjuk a teljes életmű „köteles példányait”.


Régen volt, hogy is volt 2

Moby albuma látványos kudarc, a DM-hez képest szerényebb életművel rendelkező popművész olyan alapvetésekről mondott le, mint a 18 című albumának legnagyobb slágere, az Extreme Ways, amelyet számos filmzenealbumra másoltak már ki, de a legutóbbi sorlemezéről, a Hotelről is kirostálta a Raining Againt és a Were You Endet. Szerepelteti viszont a nem túl felemelő James Bond-átiratát, és a kellemetlen korai rave-himnuszát, a Feeling So Real címűt. Azt gondolnánk, hogy egy válogatás album szerkesztését művészet elrontani. Nos, Moby ebben is nagy művésznek bizonyult.

Depeche Mode: The Best Of Volume 1. › EMI › 75 perc 18 szám. Poptőzsdei árfolyam: ****


Moby: Go – The Very Best of Moby › EMI › 55 perc 15 szám. Poptőzsdei árfolyam: ** és fél

Ajánlott videó

Olvasói sztorik