Sajnos egy egyedülálló lehetőség is elveszett. A XXI. század elején csak az Egyesült Államok volt olyan helyzetben – erejénél és küldetéstudatánál fogva -, hogy új világrendet alakítson ki. Ehhez alá kellett volna rendelnie hatalmát az új rend megteremtése céljának, ahogyan azt a második világháború után is tette. Ám ehelyett engedett az unilateralizmus csábításának.
Egy nagyhatalom azáltal lehet nemzetként is nagy, hogy képes alakítani a világot. Mihelyt erről megfeledkezik, hanyatlásnak indul. Ha nem következik be alapvető változás az Egyesült Államok politikai tudatában, akkor az unilateralista amnézia messzemenő következményekkel fog járni, és óriási vákuumot hagy a globális rendszerben. Egyetlen másik országnak és Európának sincs meg az ereje és a küldetéstudata ahhoz, hogy átvegye Amerika szerepét. Csak az Egyesült Államok volt képes – és képes potenciálisan még ma is – arra, hogy külpolitikájában ötvözze a realizmust és az idealizmust, az önérdeket és az etikát.
AMERIKAI VILÁGREND. Egyedül az amerikai külpolitika látta saját küldetését a szabadság és a demokrácia terjesztésében. Igaz, ez nem valósult meg mindig és mindenhol – Latin-Amerikában biztosan nem -, de ahol érvényre jutott, ott az Egyesült Államok ereje és a nemzetközi együttműködés kialakítására való készsége olyan rendet teremtett, amelynek intézményei mindmáig összetartják a világot.
Az ENSZ, a NATO, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank, a nemzetközi büntetőjog, sőt, még a mai szabad és egységes Európa is: mind az amerikai külpolitika eredményei. A történelem azon pillanatait jelzik, amikor az Egyesült Államok a világrend erősítésére használta erejét, miközben saját érdekeire is figyelt. Az ezzel a nagyszerű hagyománnyal való szakítás nem 2001. szeptember 11-én kezdődött. Washington már a hidegháború utolsó éveiben kezdte azt érezni, hogy a nemzetközi szerződések és intézmények rendszere gátolja érdekei érvényesítésében. Az amerikai külpolitikai elit úgy látta saját országát, mint valami Gullivert, akit lekötöznek és elnyomnak a politikai törpék a maguk törvényeivel, szerződéseivel és multilaterális intézményeivel. A létező világrend – az Egyesült Államok műve – először amerikai szemekben értékelődött le, csak ezután gyengült meg és vált végül támadás áldozatává.
IRAKI VERESÉG. Így az iraki vereség következményeiről jelenleg folyó amerikai vita még mindig kevés, mert hiába fogalmazódnak meg benne bírálatok, a premissza továbbra is a hatalom egyoldalú alkalmazása. A washingtoni külpolitikának tudatosan vissza kell térnie a multilateralizmushoz. E mentális fordulat nélkül nem lehetséges javulás, hiszen az iraki helyzet mindenekelőtt az amerikai unilateralitsta orientáció vereségét jelzi.
Madeleine Albright korábbi külügyminiszter egyszer „a nélkülözhetetlen nemzetnek” nevezte az Egyesült Államokat. Igaza volt, és igaza van ma is. Egyetlen hatalom ütheti ki az Egyesült Államokat ebből a pozícióból: saját maga. Az bizonyos, hogy a belátható jövőben egyetlen másik hatalom sem veheti át szerepét a világszínpadon. Egy-két évtized múlva viszont már talán Kína fogja diktálni a szabályokat, ha az Egyesült Államok továbbra is elutasítja a multilaterális felelősségvállalást. Mindent összevetve nemcsak Amerika barátainak érdeke, hogy visszatérjen a multilateralizmushoz. Tekintettel az unilateralizmusnak a világrendet fenyegető veszélyeire, ellenségeinek is ezt kell kívánniuk.
A szerző Németország volt külügyminisztere és alkancellárja, a német zöld párt, a Bündis 90/Die Grünen egyik vezetője © Project Syndicate, 2007
