Gazdaság

BÉT: további gyengülés várható

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,31 pontos csökkenéssel, 23 524,87 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékhez képest ez 0,19 százalékos gyengülés.

Dobár Péter, a CIB Bank elemzője a gyengülés folytatódását valószínűsíti a magyar részvénypiacon a nemzetközi tőzsdék kedvezőtlen hangulata alapján.

Várakozása szerint az árfolyamcsökkenés valamennyi vezető részvényt érintheti, a Mol pedig továbbra is speciális esetet képvisel. Az elemző elmondta, hogy az olaj ára kedden 52 dollár alá esett, és emiatt a nagy olajvállalatok részvényei jelentős veszteséget szenvedtek el. Megítélése szerint az olajárakat illetően egyelőre nem látszik árfolyamfelhajtó tényező.

Dobár Péter úgy véli, hogy az év eleje óta tapasztalt részvénypiaci csökkenés a megelőző két hónap növekedésének a korrekciójaként értékelhető, ami még eltarthat néhány napig, utána azonban újra kialakulhat egy emelkedő trend.

A BUX kedden 243,66 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 23 570,18 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 46,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek.

A Mol árfolyama 55 forinttal, 0,27 százalékkal 19 950 forintra csökkent, az OTP-részvények 234 forinttal, 2,79 százalékkal 8165 forintra gyengültek. A Richter árfolyama 450 forinttal, 1,07 százalékkal 41 500 forintra csökkent, szektortársa, az Egis 400 forinttal, 1,52 százalékkal 25 905 forintra gyengült. A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 1,54 százalékkal 990 forintra nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik