Bár többen aggódtak korábban, valószínűleg nem lesz jelentősebb hatással a hazai autókereskedelemre, hogy év eleje óta lehetőség van 10 évesnél idősebb gépkocsik behozatalára, noha korábban ezt tiltották a rendelkezések.
Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke a FigyelőNetnek elmondta, az új autók keresletét biztosan nem fogja visszavetni, hogy várhatóan igen olcsón vásárolhatók meg az unióban a 10 évnél öregebb autók, ugyanis ez teljesen más vevőkört érint. Ennek ellenére elhamarkodottnak tartja a kormány döntését, amit egy EU-bizottsági vélemény alapján hoztak, mondván a magyar tiltás (ami legalább euro 2-es motorral szerelt autó behozatalát követelte meg – a szerk.) ellentétes az áruk szabad mozgásának uniós alapelvével.
Több szabály változik, de nem egyszerre
Győző Gábor szerint azért kellett volna körültekintőbben eljárni, mivel egy másik uniós követelmény a környezeti ártalom csökkentését célozza, így nyilvánvaló a két EU-s direktíva ellentmondása, s feloldásuknak nem biztos, hogy ez volt a megfelelő módja.
Másrészt – tette hozzá az MGE elnöke, az is zavart okozhat, hogy a korlátozást január elsejével oldották fel, a regisztrációs adó új szabályozása február 15-től lép életbe, májustól pedig a műszakiztatás szabályai változnak az EU előírásainak megfelelően. A különböző időpontokban életbe lépő módosulások – korábbi tapasztalatok szerint – hatalmas káoszt okozhatnak az adminisztrációban a gépkocsi behozatalánál, kezelésénél, üzembe helyezésénél – vélte Győző Gábor.
A regisztrációs adó a szűrő
Más szempontok alapján bírálta a rendelkezést Fojt Attila. A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke azt mondta lapunknak, hogy egyáltalán nem kell tartani a „roncsautók” tömeges megjelenésétől, mivel azt a regisztrációs adó igen magas mértéke megakadályozza.
Példának egy 1994-ben gyártott 2 literes dízelautót hozott fel, amelynek lista szerinti regisztrációs adója 2 millió 230 ezer (!) forint lenne, ami azonban az értékcsökkenési szorzó miatt „csak” 440 ezer forint. Fojt Attila szerint az említett évjáratú gépkocsi Nyugat-Európában 800-1 000 euró körül vásárolható meg, ehhez jön a szállítás, üzembe helyezés, és egyéb költségek, természetesen a 440 ezer forintos regisztrációs adó, ami így ripsz-ropsz 600-700 forintra viszi fel a költségeket, amiért már nem éri meg behozni az autót, s vesződni vele.
Az MGOE elnöke egyébként úgy véli, a büntetésként is felfogható regisztrációs adó hatását jól mutatja, hogy míg – megjelenése előtt – 2003-ban 73 ezer használt autó jött be az országba, addig 2004-ben már csak 32-34 ezer, tavaly pedig mindössze 20-21 ezer.
Ellentétes érdekek
Vannak persze, akik ezt az alacsony behozatali számot nem bánják, mondván a hazai belföldi használtautó-piac éppen elegendő cserét, forgást biztosít, nem kell azt valóban ősrégi külföldiekkel rontani.
Fojt Attila másként látja, ahogy lapunknak fogalmazott: ameddig egy országban az egymilliót meghaladja a 15 évesnél idősebb személygépkocsik száma, addig a kintről jött csekélyebb frissítés is csak javíthat a hazai állomány átlagéletkorán.
