Gazdaság

Kiszoríthatják Kapolyit az ukrán piacról

Magas rangú ukrán körök is részesedni kívánnak a leggazdagabb magyar képviselő-vállalkozó Kapolyi László ukrajnai áramimportjának hasznából, az első körben Kapolyi visszaverte a támadásokat – írja a Népszabadság.

Az olcsó ukrán áram behozatalában eddig szinte egyeduralkodó Kapolyi László mellett megjelent versenytársként az ukrán hátterű, eddig csak a gázkereskedelemben tevékenykedő Emfesz Kft., illetve a szintén ukrán hátterűnek mondott Energy Capital Zrt.

Kapolyi László szocialista képviselő cége, a System Consulting 1995-ben 2015-ig szóló szerződést kötött az ukrán állami áram-nagykereskedővel, az Ukrintenergóval. Ebben évi 350 megawatt (MW) erőmű-kapacitást kötött le Ukrajnában abból a célból, hogy az ott termelt áramot Magyarországra szállítsa. Ehhez némi beruházásra is szükség volt, ugyanis a nem kompatibilis áramellátó rendszereket úgynevezett sziget létrehozásával össze kellett hangolni, amely a kárpátaljai burstini erőmű néhány blokkjának átalakításával járt.

A Magyar Villamos Művek (MVM) az Ukrajnából behozott áramot máig kötelezően átveszi, mondván, olyan olcsó, hogy bizonyosan szükség van rá a versenypiacon kívül, azaz a hatósági áron szolgáltató „közüzemben”. (350 MW ugyanakkor nem túl nagy szelet a több mint 8 ezer megawattos honi áramrendszerben.)

Kapolyi közreműködésével évente 1,5 millió megawattóra áram érkezik az országba, amely a leggazdagabb képviselőnek megawattóránként 3-4 dollár hasznot hoz. Ez évente nagyjából egymilliárd forint nyereséget jelent, 20 évre bebiztosítva.

Az Emfesz eddig inkább a gázszektorben tevékenykedett, az Emfesz árampiaci aktivizálódása állítólag az Ukrajnán belüli hatalmi váltásnak tudható be. A december 29-i első hírek szerint az ukrán rendszerirányító, a Nek-Ukrenergo 200 MW exportot engedélyezett a számára, amely jelentősen több, mint amennyi évente Kapolyi áramán felül megmarad. Így a magyar vállalkozó, száz MW-tal kevesebbet kapott volna. Később azonban az Emfesz kvótáját 100 MW-ra csökkentették. A vezető szerint „magyar tisztviselők nyomására”. Kapolyi egyeduralmát a Mavir legutóbbi pályázatán a pályáztatott 105 MW-ból 52-t megnyerő Energy Capital is szorongatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik