A Hospodarské Noviny hétfői jelentése szerint Robert Fico egyelőre nem indokolta, mire alapozza véleményét, mindössze annyit mondott: a lízingszerződések kezdeti vizsgálati eredményei azt mutatják, hogy azok „kezdettől fogva érvénytelenek voltak”. A szlovák környezetvédelmi miniszter, akit a kérdés megoldásával megbíztak, szintén nem szolgált részletekkel. Az SE jelenleg a VVB állami építőcéggel kötött lízingszerződés alapján üzemelteti az erőművet.
Magyarország és Csehszlovákia 1977-ben kötött szerződést a Duna két ország közötti határszakaszán építendő közös vízlépcső- és erőműrendszerről a dél-szlovákiai Bős (Gabcikovo) és észak-magyarországi Nagymaros térségében. Hosszas huzavona után végül a nyolcvanas évek második felében meg is kezdődtek a munkálatok. A magyar fél a rendszerváltás időszakában, 1989-ben környezetvédelmi okokra hivatkozva felfüggesztette az építkezést, majd 1992-ben egyoldalúan felmondta a szerződést. Még abban az évben az erőműrendszer működtetése érdekében csehszlovák oldalon, szintén egyoldalúan, elterelték a Dunát.
Az 1993-ban önállóvá vált Szlovákia saját területén megépítette a bősi vízlépcsőt és erőművet. Ennek egyik eredménye az lett, hogy a Duna magyarországi felső szakaszán, a Szigetköz térségében az addigi átlagos vízhozam 20 százalék alá csökkent, ami jelentősen rontotta az ottani élővilág állapotát.
A két fél, miután nem tudott megegyezni, még 1993-ban a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. A testület 1997 szeptemberében hozott ítéletében mindkét felet elmarasztalta, s azt javasolta, hogy tárgyalások útján találjon megoldást. A hágai döntés az 1977. évi államközi szerződést érvényben lévőnek minősítette. Ennek alapján a magyar felet azért hibáztatta, mert egyoldalúan felmondta azt és nem építette fel a nagymarosi vízlépcsőt. A szlovákokat a Duna egyoldalú elterelése miatt marasztalták el. A nemzetközi bíróság ítélete szerint a két országnak arra kell törekedni, hogy kölcsönösen fedezzék a másik félnek okozott károkat.
Azóta mindkét fél több javaslatot dolgozott ki a tárgyalások folytatására, eddig azonban nem tudtak megállapodni.
Tavaly decemberben ismét tárgyalóasztalhoz ült Budapesten a bősi vízlépcsővel foglalkozó magyar és a szlovák küldöttség, hogy folytassák az októberi pozsonyi tárgyalásokat. Vitáznak a felek egyebek között abban, hogy miként javítható a Bős alatti Duna-szakasz hajózhatósága. A vízlépcsők alatti szakaszok általában újabb duzzasztást igényelnek – érvelnek a szlovák szakértők. Magyarország viszont továbbra sem kívánja megépíteni Nagymaroson vagy máshol a térségben a bősi létesítmény alatti további duzzasztót.
A szlovák szakértők korábban azt is kifogásolták, hogy egy ilyen magyarországi létesítmény nélkül nem lehet csúcsra járatni a bősi áramtermelést. Indoklásuk szerint a vízi erőmű előnye éppen az, hogy igen gyorsan rázárkózhat az energiafelhasználás napközbeni változásaira. Ez így nem használható ki. A magyar szakértők inkább a környezetvédelmi elemzéseket szorgalmazzák, s a kedvezőbb hajózhatóságot a duzzasztáson kívüli más módszerekkel akarják elérni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
