Mintegy 35 milliárd forintnyi állami ingatlan értékesítésére köttetett szerződés 2006-ban – mondta Zelles Sándor, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatója. Hozzátette: ebből 15 milliárd forint már befolyt, 20 milliárd forintra pedig már szerződés született, vagy folyamatban van a szerződés előkészítése. Ezt a 2005 áprilisában kinevezett vezérigazgató jelentős sikernek nevezte, mert mint mondta: 2000-2004-ig összesen tízmilliárd forintnyi ingatlant értékesített a KVI, 2005-ben már 30 milliárd forint folyt be ebből a tevékenységből a Budapest Airport értékesítése nélkül.
A 2006-os értékesítések közül két projektet emelt ki Zelles Sándor. Ismertetése szerint a Magyar Televízió (MTV) székházának felépítésével és üzemeltetésével megbízott cég, a Millenium Média Kft. eladásából 7,4 milliárd forintra született szerződés. A balatonvilágosi üdülőkomplexum, a Club Aliga értékesítésére kiírt pályázaton pedig ártárgyalás után 5,5 milliárd forintos ajánlattal nyert a PRO-MOT Kft. tavaly decemberben. Mindkét tavaly indult projekt a szerződéskötés fázisában van, az ellenértékek csak idén folynak be a kincstárba – jegyezte meg.
A tavalyi 35 milliárd forintos értékesítés azért is jelentős előrelépés, mert nem személyi állomány növekedésével, hanem a tartalékok feltárásával sikerült elérni – emelte ki a vezérigazgató hozzátéve, hogy ez megbízásának egyik feladata volt.
Ami nem helyes
A vezérigazgató elmondása szerint jelentősen előrehaladtak azon az úton, hogy feltárják azokat a tartalékokat a kincstári vagyonban, amik a vagyongazdálkodás még hatékonyabb formáját jelentik. Példaként említette, hogy az üres, ki nem használt ingatlanokat értékestésre előkészítik elő, ingatlanrendezési feladatokkal, telekmegosztással, vagy más rendezési tervekkel kapcsolatos eljárásokkal pedig növelik az ingatlanok értékét. Középtávon, hároméves időtávon belül akár egymilliárd eurónyi ingatlannal kapcsolatos bevétel is elképzelhető – jelezte Zelles Sándor. Hozzátette: ebben jelentős részt képvisel a kormányzati negyed által érintett ingatlanállomány.
Sok állami funkció folyik presztizsingatlanokban, ami nem helyes, mert az államnak szolgáltatóvá kell válni, és nem feltétlenül presztizsingatlanokban kell ezeket a tevékenységeket ellátni – vélekedett. Ebből nagy tartalék van – szögezte le.
Újabb falat
A kormányzati negyed miatt eladandó ingatlanok értékesítési folyamata 2008-ig zárul le a kormány jóváhagyására váró ütemterv szerint. Január közepére véglegesítődnek az értékbecslések, utána a feltárt műemléki, természetvédelmi engedélyek tisztázása és a szerződés felülvizsgálata szükséges az értékesíthetőséghez.
Megjegyezte: a Wesselényi utcai volt Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) székház meghirdetése már előkészítés alatt áll. A kormányzati épületekkel párhuzamosan 2008-ig szeretnék a honvédelmi ingatlanok értékesítését is befejezni, amelyből a Honvédelmi Minisztériummal kötött megállapodás alapján a Honvéd-kórház rekonstrukciójához szükséges összeget kívánják előteremteni. Januárban ezzel kapcsolatosan is várhatóak kiírások.
