Megismétlődött a szerdai nagy fogalom csütörtökön is a BÉT-en, az összérték megközelítette a 31,7 milliárd forintot. A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom erősödött az előző napi záráshoz viszonyítva, az általános iránnyal szemben erősödött az Egis. Folytatódott néhány alacsony kapitalizációjú részvény erősödése, a kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 18,24 ponttal, 0,72 százalékkal 2.561,21 pontra emelkedett.
A szakemberek a negatív hangulatot az amerikai Fed szerda esti helyzetértékelésével magyarázták. Az amerikai gazdaság lassulásának jelei ismét felélesztették az amerikai kamatemelési várakozásokat, s ez kedvezőtlenül hatott a tőzsdei kereskedésre.
Az OTP Bank papírja második napja negatív korrekción ment keresztül, ami összefüggésben lehet azzal, hogy az ország hitelminősítésének decemberi egy fokozatú rontását követően a Moody,s csütörtökön hét magyarországi bank minősítését is ehhez igazította. A Mol továbbra is a hevesen ingadozva romló olajár miatt esik, az Egis viszont második napja jelentős pozitív korrekción megy keresztül.
Az OTP árfolyama 110 forinttal, 1,26 százalékkal 8.640 forintra csökkent, forgalma 14,95 milliárd forintot tett ki. A Mol részvények 20.800 forintot értek, 500 forinttal, 2,35 százalékkal kevesebbet, mint előző nap záráskor, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom részvények ára 1,3 milliárd forintos forgalomban 11 forinttal, 1,11 százalékkal 1.000 forintra nőtt. A Richter 600 forinttal 42.200 forintra esett, forgalma 2,4 milliárd forint volt. A másik gyógyszer részvény, az Egis 295 forinttal 27.440 forintra erősödött 1,3 milliárd forintos forgalomban.
A kisebb papírok közül az Émász és a Synergon nyereséggel zárt. Az áramszolgáltató papírja a várható jó eredményen alapuló osztalék reményében 20.800 forinton új csúcsot állított fel napközben, a 20.350 forintos záróár pedig az eddig elért legmagasabb záróára. A szerdai emelkedés után még mindig jelentős forgalomban gyengült a Rába és a Fotex is.
