Gazdaság

Hetente bocsát ki kamatozó kincstárjegyet az ÁKK

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) több éves gyakorlatot megszakítva az idei évtől hetente bocsát ki kamatozó kincstárjegyet a korábban szokásos kéthetenkénti kibocsátás helyett.

A kamatozó kincstárjegy hétfőtől jegyezhető 2008/02 sorozatát már az új feltételekkel hirdette meg honlapján az ÁKK. A változtatásra alapvetően az állampapírokra is vonatkozó kamatadó szeptemberi bevezetése, illetve az adóalap kiszámításának egyszerűsítése adott okot – mondták el az ÁKK-nál. A bonyodalmat az adóalap kiszámításánál az a jegyzési kedvezmény okozta, amihez korábban a kéthetes jegyzési peridus első hetében jutott a befektető.

Az első héten a névérték 99,9 százalékán lehetett kamatozó kincstárjegyhez jutni, míg a második héten a névérték száz százaléka volt a jegyzési érték. A névértéken történő jegyzés után egyszerű kiszámítani a kamatadó mértékét, de a kedvezményes jegyzés miatt keletkező árfolyamnyereség után is kamatadó fizetési kötelezettsége keletkezett a befektetőnek. Az erre jutó adóalap kiszámítása, illetve a számításhoz szükséges igazolások előállítása azonban túlságosan bonyolulttá tette volna a jegyzési kedvezmény fenntartását, ezért az szeptembertől meg is szűnt.

Ezzel azonban indokolatlanul hosszúvá vált a kéthetes jegyzési időszak. A január 8-tól bevezetett új jegyzési feltételek alapján 2007-ben 52 kamatozó kincstárjegy sorozatot bocsát ki az ÁKK az eddigi évi 26 sorozat helyett. A kamatozó kincstárjegy egyéb feltételei nem változtak, az ÁKK magánszemélyek jegyzéseit 10 millió forintig továbbra is elfogadja, az annál nagyobb összegek elfogadásáról esetenként dönt.

A január 8-tól-12-ig jegyezhető 2008/02 sorozatú kamatozó kincstárjegyet évi 7,25 százalékos kamattal hirdette meg az ÁKK honlapján. Ez 25 bázisponttal alacsonyabb az előző sorozat 7,75 százalékos kamatánál. A sorozat futamideje 2007. január 16-tól 2008. január 16-ig tart. Még két napig, január 5-ig kapható a 2008/01 sorozat, amelynek kamata évi fix 7,50 százalék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik