A szokottnál korábban, délután fél kettőkor fejeződött be a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. Az utolsó napon 122,72 ponttal, 0,50 százalékkal nőtt az index értéke, így a BUX 24 844,32 ponton zárta a 2006-os esztendőt.
Egy év alatt 4059,58 ponttal, 19,5 százalékkal emelkedett a tőzsdemutató, a BUX 2005. december végén ugyanis 20 784,74 ponton állt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 20,30 ponttal, 0,81 százalékkal 2532,81 pontra emelkedett pénteken. A BUMIX értéke egy év alatt 764,94 ponttal, 43,3 százalékkal nőtt.
Éves csúcson az OTP
A részvénypiaci forgalom az év utolsó, rövidített kereskedési napján 18,6 milliárd forintot ért el. A vezető papírok ára vegyesen változott az előző napi záráshoz viszonyítva, az OTP és a Mol erősödött, a Magyar Telekomnak és a Richternek csökkent az árfolyama. Pénteken a legnagyobb forgalmuk az OTP részvényeknek volt, 12,5 milliárd forint értékben kötöttek rájuk üzleteket, árfolyamuk 130 forinttal, 1,51 százalékkal 8750 forintra emelkedett a zárásra. A bankpapír napi maximuma 8785 forint volt, ami csak öt forinttal marad el az eddigi történelmi rekordtól.
Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Rt. üzletág igazgatója szerint a viszonylag magas forgalom valós keresletből adódott, a blokk-kötések nem voltak jellemzőek. A legnagyobb aktivitás az OTP piacán mutatkozott nemcsak pénteken, hanem a hét korábbi napjain is, emellett a Mol iránt is volt vételi érdeklődés.
Kuti Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője az OTP jó teljesítményét azzal indokolta, hogy a magyar bank részvényei a legolcsóbbnak számítanak a régiós bankpapírok között. Véleménye szerint az alapkezelők és egyéb intézményi befektetők ezt kihasználva portfóliójukban átsúlyozták az OTP részvényeket.
A klíma lesz a lényeg
A jövő évi kilátásokkal kapcsolatban mindkét szakértő egyetértett abban, hogy a nemzetközi hangulat lesz továbbra is iránymutató a magyar részvénypiac számára. Az év elején várható események közül Kuti Ákos az amerikai vállalati gyorsjelentési szezont emelte ki, amely január végén, február elején meghatározhatja a nemzetközi piacok alakulását.
