Gazdaság

Szuper expresszt fejleszt az Alstom

Ezer kilométert kevesebb mint három óra alatt tenne meg az Alstom új generációs nagyon nagy sebességű vonata. A fejlesztésekhez biztos hátteret nyújthat a vasúttársaságokkal kötött, 30 évre szóló megállapodás.

Az idén 25 éves szuper expressz vonat, a TGV gyártója az Alstom a nagyon nagy sebességű vonat új generációjának 2007-ben esedékes bevezetésén dolgozik. A vállalat szakemberei számára a legnagyobb kihívást jelenleg a 360 km/órás utazósebesség elérése jelenti. Ha ez sikerül, akkor a szerelvények egy ezer kilométeres utat 3 órán belül tesznek majd meg, tovább erősítve ezzel a vasút vonzerejét a többi közlekedési móddal szemben.


A TGV-szerelvények 1981-es forgalomba állítása óta összesen több mint 2 milliárd kilométert tettek meg – ami azt jelenti, hogy 50 ezerszer kerülhették volna meg a Földet –, és működésük 25 éve alatt több mint 1,2 milliárd utast szállítottak. A vonatok utazósebessége 260 km/óráról 320 km/órára növekedett. A TGV-hez kötődik a vasúti közlekedés sebességrekordja is. Az 515,3 km/órás sebességrekord felállítása 1990-ben történt. A szuper expressz sikerességét jól mutatja, hogy ebből a vonattípusból eddig több mint 560 szerelvényt gyártott és helyezett üzembe az Alstom.


A nagyon nagy sebességű vasúti közlekedés fejlesztése céljából az Alstom, a Franciaországban 29 000 km vasútvonalat üzemeletető Réseau Ferré de France, valamint a Francia Nemzeti Vasúttársaság, az SNCF december végén 30 évre szóló fejlesztési programot jelentett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik