A lap szerint így tesz például a jó évet záró Raiffeisen Bank. A bank alkalmazottai eldönthetik, hogy mikor kérik a bónuszt: a magas keresetűeknek megéri most, mert az idén még nem kell szolidaritási adót fizetni, az alacsony jövedelműeknek viszont jobb jövőre, mert elképzelhető, hogy pont a jutalom miatt lépné át az éves jövedelmük a magasabb szja-sávhatárt, amely 2007-ben 1,55 millióról 1,7 millió forintra emelkedik.
Az Erste általánosságban nem változtat, és az új évben fizet jutalmat, de a vezetés vélhetően él azzal a lehetőséggel, hogy előleget fizet. Ezt nemcsak az adókímélés, hanem az eredmények előzetes elismerése is indokolja.
Rolek Ferenc, a Budapest Bank HR-igazgatója szerint, mivel a bónusz az évi teljesítménytől függ, szükséges hozzá ismerni az eredményeket. Ez többnyire decemberben már megítélhető, bizonyos munkakörökben azonban csak januárban tudják megállapítani. A bank az idén úgy döntött, hogy már 2006-ban lesz a kifizetés, amit az igazgató szerint az is indokol, hogy jó évet tudhatnak maguk mögött. Ahol a teljesítmény csak januárban lesz megállapítható, ott előleget fizetnek az idén, amit januárban kiegészítenek.
A K&H szintén jutalomelőleget fizet, kivéve azon dolgozóinak, akik erre nem tartanak igényt.
Más nagyobb cégek, mint például a Tesco vagy az Auchan év közben osztja a jutalmakat, illetve a prémiumokat, így egyik cég sem gondolkodott azon, hogy előre hozza a szolidaritási adó miatt a kifizetéseket. A Tesco pénzügyi éve például márciusban ér véget, ehhez kapcsolják a prémiumrendszert, az Auchan esetében pedig félévi jutalmak vannak, amelyek elsősorban a felső vezetőket érintik.
Mint ismeretes, a jogszabályok jelentősen módosultak a jövő évet illetően. Ha a juttatást még az idén kifizetik, 6 százalékkal alacsonyabb járulék terheli, ráadásul a magas keresetű alkalmazott összevont éves jövedelme jövőre kisebb eséllyel haladja meg a 6,7 millió forintos határt, ami után 4 százalékos szolidaritási adót kell fizetni.
