A külügyminiszter a Mol képviselőinek kíséretében találkozott Murli Deora kőolaj- és földgázügyi miniszterrel és több iparági indiai cég képviselőjével. Megtárgyalták, hogy a Mol milyen szerepet vállalhat az indiai olaj- és gázlelőhelyek feltárásában, a kitermelésben, és szó volt a két ország közötti energiaipari együttműködésről is általában. Göncz Kinga korábban tárgyalt más gazdasági miniszterekkel is, akikkel megállapodott abban, hogy januárban rendezik meg a két ország gazdasági vegyesbizottságának következő tanácskozását.
A Molnak ez volt első puhatolózó lépése indiai megjelenés céljából. Magyarország határain kívül Kelet-Közép-Európában, Oroszországban, Kazahsztánban, a Perzsa-öböl térségében és Pakisztánban már korábban elkezdte kutató-feltáró és kitermelő tevékenységét, számolt be a tárgyalásokról Áldott Zoltán, a Mol vezérigazgató-helyettese, a kutatás-termelési divízió ügyvezető igazgatója.
A megjelenés legegyszerűbb módja Indiában is az, ha a legmagasabb szinten kezdjük a kapcsolatfelvételt, tehát az olajipari miniszterrel. Ez az első lépése lehet egy hosszú távú építkezésnek, amelynek keretében indiai cégekkel közösen magában az országban vagy más országokban lehet kutatásokat, beruházásokat indítani – mondta a vezérigazgató-helyettes.
