A legnagyobb európai hitelminősítő 17 oldalas jelentése szerint az erőteljes bevételnövelő intézkedéseket zömmel már életbe léptették, és a kormány egy sor „biztató” kiadás-visszafogó lépést is bejelentett.
A jelentés azonban megjegyzi, hogy a kiadási oldal eddigi gyenge ellenőrzése miatt felhalmozódott jelentős államháztartási hiány az államadósság-ráta meredek emelkedéséhez vezetett. Az adósság a Fitch előrejelzése szerint az idén a GDP-érték 68,5 százaléka lesz a 2001-ben mért 53,1 százalék helyett, miközben a Fitch listáján – Magyarországhoz hasonlóan – a közepes befektetői „BBB” sávba sorolt szuverén adósok jellemző középértéke 33,5 százalék, az új EU-tagállamoké pedig 38 százalék.
Az elemzés szerint az elmúlt fél évben növekedett a kedvező előrejelzésre ható kockázat, és a kormánynak „jelentős hitelességi szakadékot” kell áthidalnia. Az MSZP vezette kormánynak az utóbbi öt évben egyszer sem sikerült teljesítenie a költségvetési célokat, és Magyarország „modern kori történetében egyetlen kormány sem tudta két évnél hosszabb időn át csökkenteni a költségvetési deficitet a választások környékén végrehajtott lazítások után”, áll a Fitch elemzésében.
A hitelminősítő szerint még a kedvező forgatókönyv esetén is, amely feltételezi, hogy a magyar kormány teljesíti a következő két évre kijelölt költségvetési hiánycélt, az államadósság mindkét évben tovább fog növekedni, és az időszak végén várhatóan eléri a GDP-érték 72,3 százalékát. A cég előrejelzése szerint az adósságráta csak 2009-ben – egy évvel a 2010-es választások előtt – kezd csökkenni. A jelentés szerint mindazonáltal a Fitch központi forgatókönyve az, hogy 2007-ben sikerül az idei évre várt 10,1 százalékról a kitűzött 6,8 százalékra csökkenteni az ESA-szabvánnyal számolt államháztartási hiányt, és a deficit 2008-ban is „közel lesz” a 4,3 százalékos célhoz.
Rövid időn belül ez a második olyan jelentés a londoni elemzői közösségben, amely a korábbiakhoz képest viszonylag derűlátóan ítéli meg a következő két év költségvetési kilátásait. A JP Morgan befektetési ház múlt heti jelentése szerint a cég az előző héten ismeretszerző látogatást tett Budapesten, és ennek során „igen jelentős bizalmat” tapasztalt az iránt, hogy a kormány képes lesz teljesíteni az ESA-szabvánnyal számolt deficitcélt, sőt a hiány ettől akár el is maradhat.
A Fitch Ratings tavaly decemberben rontotta az addigi elsőrendű „A mínusz”-ról a már csak megszorításokkal befektetőinek tekintett, közepes „BBB plusz”-ra a magyar szuverén devizaadósi kockázati besorolást. Ennek kilátását idén szeptember 20-án, az utcai megmozdulások után stabilról további leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta, azzal indokkal, hogy a fejlemények hatására megnőtt a kockázata a miniszterelnök által vezérelt, igen szükséges reformprogram felhígulásának.
A szerdán Londonban kiadott új jelentés utalást tesz ugyanakkor arra, hogy a Fitch egyelőre nem készül tovább rontani a magyar szuverén besorolást. Az elemzés azt írja: a magyar adósosztályzatot a reálgazdaság erőteljes alapmutatói és a képzett hazai munkaerő támasztja alá. Emellett Magyarország adósságtörlesztési múltja is makulátlan, és a politikai stabilitást a legutóbbi fejlemények ellenére is széleskörűen támogatja az EU-tagság, áll a Fitch elemzésében.
