Méghozzá ezúttal a következő 5-8 év növekedését is meg- vagy lealapozó (értsd: kívülről szép, de alatta romlott) reformokkal együtt.
A hazai médiát a kommunikáció mesterkurzusával immár évek óta oktató Pénzügyminisztérium az idén is előre kiadott, szépen szerkesztett sajtóközleménnyel állt elő. Az általánosságok és kiragadott példák rövid összefoglalójával a tárca a közbeszéd irányát megszabva csökkenti a valóban fontos elemekből álló és kedden (lapzártánk után – A szerk.) publikált törvényjavaslat hírértékét. A korábbi évektől eltérően ezúttal azonban a tervezési alapszámok (mint a növekedés, az infláció, a bérek) óvatosnak tűnnek, így 1999 óta először van ismét esélyünk egy reális büdzsére. Az esély szót azonban hangsúlyozni kell, hiszen a törvénytervezet, amely minden évben több mint 500 oldalon tárgyalja az államháztartás számvetését, még nincs a kezünkben. Továbbá az országgyűlési vita és a képviselői módosítások csak november-decemberben esedékesek, a megvalósításról a folyamatokat szorosan követő elemzők körülbelül 2007 őszén alkothatnak képet, az előzetes tényadatok pedig csak 2008 januárjában születnek meg. 
Fotó: Kalló Iván
KÖZEPESEN JÓ KILÁTÁSOK. A kilátások közepesen jónak tekinthetők (ezt persze meg lehet fogalmazni negatív oldalról is, de így azért mégiscsak biztatóbb). Az átfogó reform – a kétharmados törvényeken és az egészségügy részben magánúton történő finanszírozási lehetőségének elutasításán – lényegében már a nyáron megbukott. A megmaradt részek igyekeznek a gyógyszerpiacon a vásárlót kedvezőbb helyzetbe hozni, a nyugdíjbomba 2013 utáni következményeit enyhíteni, illetve orvosolni az adórendszer legkirívóbb igazságtalanságait. Egyéb területeken törvényi előkészítés folyik ahhoz, hogy a gyógyítás minősége, a központi közigazgatás hatékonysága a későbbiekben javulhasson. Utóbbi tehát szintén feltételes, a megvalósításon múlik.
A terveket tekintve összességében egyelőre „félreformról” beszélhetünk, ami Magyarország esetében akár pozitívnak is tekinthető, figyelembe véve, hogy tíz éve lényegében semmilyen reform nem volt. Az Új Egyensúly program elsősorban az ország külső eladósodottságán javít azáltal, hogy drasztikusan visszafogja az állami és a lakossági fogyasztást. Egyébiránt az egyensúlyteremtő program döntő részben ismét a közterheket megfizető, bérből és fizetésből élő 3,0-3,5 millió fős kisebbséget terheli. Ők azok, akik jövőre 1-4 heti fizetésükről mondanak le azért, hogy legyen nyugdíj, szociális támogatás és képviselői fizetés.
A HIBÁS LÉPÉSEK ÁRA. Lehetett volna másképpen is? Természetesen igen, amennyiben a kiinduló helyzet nem az idei kétezer milliárd forintot meghaladó hiány. Ha a korábbi években jobb gazdaságpolitikát követünk, valószínűleg ma kisebb megszorítás is elegendő lenne. Ha még régebbre visszamegyünk, akkor pedig semekkorára sem lett volna szükség. A hibás lépések ára ma már azonban extra kiadásként jelentkezik, az elvonókúra közben ráadásul edzőtáborba is el kell majd járnunk, hiszen a többi ország nem áll le 2006-ban. A csomag arányain lehetett volna és lehetne is változtatni. Amennyiben azonban a rendszer működési logikája nem változik meg, úgy nem beszélhetünk reformról, és vagy a régi problémák újratermelődése, vagy (szerencsésebb esetben) a negatív tapasztalatok talaján megindult önfejlődés következhet. Ha nincs fejlődés, akkor marad a 3 és 4 százalék közötti fejlődési ütem, ami a legkisebb fájdalommal járó változtatásokkal elérhető ugyan, de kevés ahhoz, hogy hosszú távon is gyorsítsa a növekedést.
Egy évtized múltán pedig joggal kérdezhetik meg az akkor munkába állók a most aktív generációtól, hogy tőlünk északabbra, Csehországban például miért magasabbak a jövedelmek 20 százalékkal, holott az ezredfordulón még egy szinten voltunk.
A szerző az ING bank vezető közgazdásza
