A magyar állam kötelezettségét az ítéletben megfogalmazottak szerint fizették ki – tette hozzá a Pénzügyminisztérium.
A ferihegyi nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport privatizációjának előkészületeként tavaly hozott a kormány határozatot arról, hogy permentesen adják el a társaságot, és a folyamatban lévő perekkel kapcsolatban a magyar állam áll helyt. Az MTI szakmai körökből származó értesülése szerint a kártérítés megfizetésével az ADC 34 százaléknyi üzletrésze visszaszáll a magyar államra, és megszűnik a BAA vagyonkezelő joga is a Ferihegyi Utasterminál-fejlesztő (FUF) Kft.-ben. A FUF Kft.-ben mintegy hét milliárd forintnyi (jelenlegi árfolyamon 33,9 millió dollár) készpénz van.
Az ADC azért fordult nemzetközi választott bírósághoz, mert 2001-ben a légügyi törvény módosítása nyomán egy közlekedési miniszteri rendelet 2002. január 1-jétől kizárólagos jogot adott a Budapest Airport Rt.-nek (BA) a terminál üzemeltetésre. Ezért egyoldalúan felmondták a szerződést az üzemeltetési joggal rendelkező FUF Kft.-vel. Az ADC ennek a lépésnek a jogosságát vitatta, és kártérítési pert indított. Az ügy végül a felek által kijelölt washingtoni választott bíróság elé került.