Sokan neten
Az internet idei szerepe (az előző évekhez hasonlóan) várhatóan tovább növekszik. Erre az évre már a kötések egyharmadát prognosztizálják a piaci szereplők (tavaly a 360 ezer átszerződő közül közel százezren váltottak online), és mintegy 1,5 millió látogatót. Az átlagos megtakarítás akár 20 ezer forint felett is alakulhat.
Október 30-án, hétfőn a Magyar Nemzet és a Népszava tette közzé a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb) 2007-re vonatkozó friss tarifáit. A harmincoldalas melléklet 13 biztosító társaság vagy biztosító egyesület díjtáblázatát tartalmazza.
A díjakat interneten is tanulmányozni lehet a biztosítók saját honlapjain, illetve hamarosan a Magyar Biztosítók Országos Szövetségének (Mabisz) oldalán, továbbá az online alkuszcégek internetes kalkulátorainak a segítségével. A böngészéshez és a felmondáshoz egy hónap áll rendelkezésre, az új szerződéseket pedig december végéig kell megkötni.
A megtakarítások mértéke továbbra is jelentős lehet mindenki számára, mivel az egyes biztosítók ajánlatai közül idén még nem tűnnek el a jelentősebb különbségek. Sőt – amellett, hogy a nagyoknál a költségszerkezet bizonyos átalakítása kezdődött meg (például a meglévő infrastruktúrára épülő Allianz Banknál) – egyes biztosítók az inflációt is jóval meghaladó emelést hajtottak végre – derül ki a biztositas.hu alkuszcég legfrissebb piaci elemzéséből.
Bonyolult tarifarendszer
A különböző – szakmailag már nehezen indokolható – díjszámítási tényezők hátterében a kis és a nagybiztosítók közti vetélkedés húzódik meg. A nagybiztosítók tarifája az átlag autósok számára már átláthatatlan, és alkalmas arra, hogy egyes kiragadott mondatai eltereljék a lényegről a figyelmet – emeli ki elemzésében a biztositas.hu alkuszcég.
A lényeg természetesen, hogy mennyi az annyi. És itt nincs alternatíva. A nagyok nem tudnak engedni a náluk lévő állományok díjaiból, ezért inkább reklámra költenek, az állományukat növelni akaró – alacsonyabb díjjal dolgozó – kicsik pedig továbbra is megpróbálnak minél kedvezőbb díjakat kialakítani egyszerű, közérthetőbb tarifákat kiadva.
Már tavaly sem volt könnyű dolga annak, aki saját szakállára próbált kiigazodni a kötelező tarifák erdejében, azonban idén minden eddigi bonyolultságon túltesznek egyes biztosítók. A megjelenő tarifák több mint százféle kedvezményt és területi besorolást, tucatnyi korcsoportot és szorzók tömkelegét tartalmazzák.
Három csoport
A várakozásoktól eltérően az idei díjhirdetés nagyobb áremeléseket és csökkentéseket is hozott magával. Az elemzők többsége arra számított, hogy a biztosítók infláció alatti áremelést hajtanak majd végre, ez azonban nem így történt. Ez mindenképpen új fejlemény az elmúlt évekhez képest, ami mutatja, hogy napjainkban a piac jelentős átalakulásának lehetünk tanúi.
A biztosítók három csoportba oszthatóak az új ügyfelek díjainak emelése szempontjából. Az első csoportba azon cégek tartoznak amelyek öt százalékkal vagy annál többel emeltek: K&H: 9,7; OTP: 7,3; Posta 7; Union 5 százalék. A második kategóriába lehet sorolni azokat, amelyek kettő és öt százalék között növelték áraikat: Generali: 4,5; Groupama: 3,2; Uniqua: 4,9; KÖBE: 2,5. A harmadik csoportba pedig azok sorolhatók, amelyek még ennél is kisebb arányban emelték áraikat: AEGON: 1,5; TIR:2; MÁV: 0 százalék. (Az elemzésből egyelőre hiányoznak az Allianz adatai.)
Jelentős új elemek nincsenek az idei tarifában, mindenki pozícionálni próbálja magát új területekre, és egyes biztosítók (Groupama-CORA, Generali-TESCO) nyitnak idéntől a kereskedelmi láncok felé. Bár jövőre láthatóan nem tudjuk majd megvásárolni ezekben az üzletekben a legjobb díjú kötelezőt, és talán a jövőben sem ez lesz a legsikeresebb értékesítési csatorna, mégis mutatja, hogy a biztosítók újabb és újabb területekre is belépni kényszerülnek.
Ami újdonság, hogy az idén először jelentősen eltér a biztosítók gyakorlata a malus-osztályok esetében alkalmazott büntetőszorzók tekintetében. A korábbi kétszeres szorzó helyett idén többen is szigorúbban járnak el (a TIR és a Garancia háromszoros, a Posta négyszeres szorzót alkalmaz), méginkább büntetve a rossz kockázatú vezetőket.
Olcsó tarifákkal vár a MÁV
Kedvező kártapasztalataira és a nyáron készített új informatikai rendszerére támaszkodva a MÁV Általános Biztosító Egyesület idén is tartja magát tavaly bombaként robbant kedvező díjaihoz. Tény ugyanakkor az is, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által kiadott határozat december 1-jéig nem teszi lehetővé a MÁV részére új szerződések befogadását, bár ettől még nem feltétlenül marad ki az idei versenyből az egyesület.
Az alkuszok részére kiadott felügyeleti ajánlás ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy az ügyfelek adhassanak megbízást már novemberben is a MÁV-val történő szerződéskötésre bizonyos megkötésekkel. Tényleges szerződéskötésre csak abban az esetben kerülhet sor, ha a várhatóan november második felében megszülető újabb felügyeleti határozat feloldja a MÁV tilalmát, és amennyiben a szerződéskötés december 1. után történik meg.
Felügyeleti intézkedés alatt áll egyébként a TIR Biztosító Egyesület is, amelynél – a MÁV-hoz hasonlóan – szintén a nyilvántartási rendszert találta kockázatosnak a PSZÁF. Az eltiltás ez esetben később érkezett, de tovább is tart: jelen állás szerint a TIR csak 2007. április 1-jétől köthet új kgfb-szerződést.
Nem kockáztat a Signal
Az idén új belépőként a piacra lépő Signal Biztosító Rt. nem követte elődeinek taktikáját (Groupama, Union, MÁV), és láthatóan nem kíván hiperolcsó díjakkal piacot vásárolni. Bár a Signal ajánlata (főként vidéken) sok szegmensben igen kedvező, azonban ezek a területek nem hordozzák magukban a komoly piacra lépési veszteség kockázatát.
A 100 ezer ügyfél megszerzését célként magának csak több év távlatában kitűző Signal várhatóan a Posta Biztosító taktikáját követi majd, elkerülve a budapesti fiatal ügyfeleket és értékesítési csatornaként az eddig kevésbé foglalkoztatott szakszervezetek felé nyit.
