Magyar mérnökök most olyan rendszer fejlesztésén dolgoznak, amely többek között a fáradtság felismerésével a lehető legjobb eredmény eléréshez szükséges tanácsokkal látja el a versenyzőket.
A Bel-Ami nevű nemzetközi projekt résztvevőiként a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány, a Szegedi Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem kutatói Kaiserslautern városának műszaki egyetemével együttműködve dolgoznak „környezeti intelligencia”, azaz „Ambient Intelligence” megoldásokon. Ezek lényege, hogy a mikroelektronika, a mobilkommunikáció, a szoftverfejlesztés, valamint a mikroérzékelők területeinek eredményeit ötvözve dolgozzanak ki új szolgáltatásokat – olyat, mint például a kerékpárosok teljesítményét optimalizáló rendszer.
Ebben a biciklikre olyan érzőkelőket szereltek, amelyek folyamatosan mérik a pedálokra nehezedő erőket, a hajtás frekvenciáját, a sebességet, vagy a lejtők és emelkedők dőlésszögét. A sportolók pulzusát is érzékelik, s ezeket az adatokat rádióhullámok útján központi számítógépbe továbbítják. A komputer elemzi a bevitt információt, majd pedig ezek alapján vagy a kormányra szerelt kijelzőn olvasható szöveges, vagy fülhallgatóval hallgatható hangos üzenet formájában hasznos utasításokat sugároz a versenyzők számára. Így például arra figyelmeztetheti a csapat tagjait, hogy egyik versenyzőjük kifáradt, ezért annak érdemes hátrébb sorolnia a többiek szélárnyékába, míg egy másikukat emennek helyére küldi. Mi több, a rendszer a pedálozók kérdéseit is megválaszolja: az ehhez szükséges, a kifulladt személy beszédét megszűrő és felismerő szoftvert is magyar mérnökök készítik.