Egy brit vállalat viszont most egzakt módszert dolgozott ki a rúgótechnika hatékonyságának mérésére és fejlesztésére: rendszerük, a QuinSpin a legjobb mozdulatok begyakorlását teszi lehetővé.

A Loughborough University Sports Dynamics nevű szatellit vállalkozása ötven darab sárga és kék színű pöttyel jelölte a labdát. Egy digitális kamera videót készít a lövésről, majd egy szoftver azonosítja a képkockákon a játékszer ezen kitüntetett pontjait. Ezek alapján pedig a rendszer nemcsak a labda sebességét vagy röptének legmagasabb pontját képes kiszámítani, hanem a forgásáról is pontos, számszerűsíthető adatokat nyer. A rúgó láb sebességéből – amit szintén képes kiszámítani – pedig a löket erőssége is kiderül, valamint az is, hogy pontosan hol ért a labdához játékos cipője. A fejlesztőknek így mennyiségi jellemzőkkel sikerült definiálniuk néhány alaprúgást, ami egyszerűvé teszi a különböző játékosok összehasonlítását, illetve segít azok technikájának fejlesztésében is.
Labdarúgóedzők kérésre a Sports Dynamics most a QuinSpin olyan változatán dolgozik, amely nemcsak adatsorokban, hanem grafikus módon is megjelenítené egy-egy adott rúgás röppályáját; ezt szimulátorként is használnák, a tökéletes mozdulat elsajátítására.
