A legtöbb germán turistát hagyományosan – az unióba éppen két évtizede felvett – Spanyolország vonzza. Jómagam hatodszor repültem most a Baleárok gyöngyének tartott – Berlinnél négyszer nagyobb területű – földközi-tengeri Mallorcára. Ismét pompásan éreztem magam, s újfent megállapítottam, hogy a XXI. században már osztrákok, svájciak, britek és magyarok is szép számmal zarándokolnak el a tavasztól novemberig totális nyarat garantáló álomszigetre. No meg rengeteg „szárazföldi” spanyol is itt üdül a legszívesebben, elég I. János Károly királyt, az úszás és a vitorlázás szerelmesét említeni, akinek elegáns jachtja gyakorta fel-felbukkan a mesés kikötők valamelyikében.
Mámorítóan kék ég és tenger, gondozott strandok, romantikus hegyvidék, narancsültetvények: gyönyörű képeket festett e környezetben Miro – műterme ma múzeum – és súlyos betegen komponált itt Chopin, a szigetre örökül hagyva zongoráját és „ápolója”, George Sand regényének, az „Egy tél Mallorcán” korabeli kéziratát.
Bűn kihagyni az ibériai konyha – megfizethető! – ínyencségeit. Sétáljunk bár a főváros, Palma de Mallorca jól kiépített tengerparti promenádján, avagy a kávéházi asztalokkal zsúfolt kis utcák labirintusában, kellemes szél kíséri utunkat. A patika tisztaságú település arculatát a gigantikus kikötő, a robosztus Belveder erőd és a mai formájában 1707-re elkészült Miasszonyunk-katedrális határozza meg. Lenyűgöző a város 390 esztendős püspöki palotája. Múlt és modernség harmóniája sugárzik. Friss élmény volt számomra az arab fürdők egyikét megtekinteni. A hangulat és a közbiztonság jó a szigeten, nyelveket beszélő rendőrökből sincs hiány. A taxis az Aeroporto-tól ugyanannyiért fuvarozott a belvárosba, mint tavaly.
Amikor Berlinbe visszatérve spanyol szobrász ismerősömnek dicsekedtem ibériai kiruccanásommal, azt felelte: „Te nem Spanyolországban nyaraltál – Mallorca maga a Paradicsom!” Si.
