Gazdaság

Tömbmonitor

Sík felületen, azaz egy képernyőn ábrákat megjeleníteni - általában ez a célja a háromdimenziós kijelzők fejlesztésére irányuló erőfeszítéseknek.












Tömbmonitor 1



Tömbmonitor 2

Tömbmonitor 3
Tömbmonitor 4

A hollandiai Delft műszaki egyetemének kutatói azonban úgy gondolták, hogy a térbeli hatást nem annak illúziójával, hanem valóban a térben elhelyezett képpontokkal érhetik el leghatékonyabban. Így téglatest alakú kijelzőt szerkesztettek, amelyben felvillanó LED-ek rajzolják ki a képeket.

Az ebbe épített 8 ezer LED-et, hogy a „pixelek” méretét némiképp megnöveljék, ugyanennyi pingponglabdában helyezték el; felhasználtak hozzá továbbá négy kilométernyi rézvezetéket és több kiló forrasztóónt is. A falat egyelőre kiállításokon mutatják be, és közösségi élményt ígérő üzenőtáblaként használják: animált reklámfeliratokat, sms-eket jelenítenek meg rajta, de térbeli tetris-, és kígyójáték-bajnokságokat is rendeznek a segítségével.

A LED-tömb 8 méter hosszú, 4 méter magas és 2 méter széles, így a világ legnagyobb 3D kijelzője is egyben. A mérnökök azonban a technika zsugorításán is dolgoznak; céljuk egy olyan készülék, amely asztali méretű alkalmazásokra is megfelelő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik