Nem befolyásolta igazán a forint árfolyamát, hogy (az elemzői várakozásokkal ellentétben) nem változtatott a 6,25 százalékos jegybanki alapkamaton az MNB monetáris tanácsa. Igaz, eredetileg is csak július 24-ére időzítették a kamatmeghatározó ülést, de miután a legutóbbi, június 19-i 25 bázispontos emelés elmaradt a piaci elvárásoktól, és a forint időközben jócskán gyengült, egyes elemzők az 50-100 bázispontos időközi emelést sem tartották kizártnak.

A hétfői bejelentést követően ugyan tovább gyengült a kurzus, keddre azonban már a 280-as euróárfolyam alá erősödött a nemzeti valuta. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője kétli, hogy a monetáris tanácsban ne tárgyaltak volna a kamatokról (s kérdezi: akkor minek tartottak egyáltalán sajtóértekezletet), viszont az adott pillanatban a tanács „nem tudott hibát elkövetni”, ezt tükrözi az is, hogy árfolyam nem reagált hevesen a lépés elmaradására.
Az amerikai jegybank múlt csütörtöki ülésének kommentárjából a piac ugyanis azt olvasta ki, hogy véget érhet a tengerentúli kamatemelési ciklus, s ezért kedvező hangulat lett úrrá a befektetők körében. Mivel pedig a forint mozgását alapvetően a nemzetközi befektetői légkör határozza meg, ezen az sem tudott érdemben változtatni, hogy az MNB próbált következetes maradni.
Járai Zsigmond jegybankelnök a legutóbbi kamatemelést követően még azt érzékeltette, hogy ez nem egy sorozat kezdete lesz, most viszont a monetáris tanács egyértelművé tette, hogy készek megindítani az emelési ciklust. Ennek mértékéről és időbeni eloszlásáról különböznek a vélemények; a legtöbb várakozás 7,5 százalékos alapkamatot vetít előre az év végére. Török Zoltán is arra figyelmeztet: egyáltalán nem biztos, hogy a kedvező tőkepiaci hangulat sokáig kitart, jöhetnek újabb hullámok. A július 24-i kamatülés időpontja sem a legszerencsésebb, mivel előtte látnak napvilágot az amerikai inflációs adatok. Elképzelhető, hogy az ezek által kiváltott újabb piaci nyugtalanság pedig a szándékoltnál, vagy a most valószínűsíthetőnél is nagyobb kamatemelést kényszerít ki az MNB részéről.
