Más tárgyak és élőlények is lógtak a hálóban előttem: molylepkék és mindenféle bogarak próbáltak fényt találni az éppen csak pislákoló gyertyák körül, valamint nagy, nedvességtől foltos párnák, amelyek rohadt tölteléke kilógott a huzat hasadékain.”
Ligeti György, a kortárs zene napokban elhunyt óriása egész pályafutása során hű maradt gyerekkori álmához. No nem, nem horrorfilmekhez írt kísérőzenét, bár egyes műveit Stanley Kubrick felhasználta például a Ragyogás című filmjéhez is. A párhuzamot az álom és a művek között a különlegesen finoman szőtt zenei szövetbe – esetleg annak hiányába – dobott, netán fölötte lógó, s oda egyáltalán nem illő, vagy éppen hogy illő zenei „tárgyak”, motívumok adják. „Nem alkalmazkodom semmihez, még az avantgarde-hoz sem” – mondta egyszer.
A pók szerkeszt. A zeneszerző is szerkeszt, ám egyszerre akár több különböző módon dolgozó pók módjára is tud szerkeszteni. A hangok és a ritmusok tárháza végtelen. A képzelet is csaknem végtelen. (Ligetinél a csaknem elhagyható.) Nem volt hát akadálya annak, hogy a szerkesztési elv, a rendelkezésre álló eszközök felhasználásának módja folyamatosan megújuljon.
Ligetit bemutatni lehetetlen. Főleg, hogy immár nincs köztük. Hiába nem sző tovább, amíg darabjait előadják és meghallgatják, a háló egyre mélyebb rétegei nyílnak meg. Más lehetőség tehát nincs immár a vele való megismerkedésre: hallgassák műveit!
