Amikor kedden, a lapzárta előtti órákban ezeket a sorokat írom, Bush amerikai elnök Bécsben ül az Egyesült Államok és az Európai Unió tagjainak csúcsértekezletén. Amikor írásom Önök elé kerül, az elnök nemcsak az amerikai-EU csúcs egy napját hagyta maga mögött, hanem túl van már rövid budapesti látogatásán is. (Egyébként Bécs előtt alig néhány nappal eltöltött 12 órát Bagdadban is; nyilván kihasználandó – hosszabb ideje hanyatló – népszerűségének azt a növekedését, amelyet Zarkavi terrorista vezér megölése hozott számára.)
Mindezt azért említettem, hogy meggyőzzem Önöket, semmit nem veszítenek. A „csúcsok” fontosságát ugyanis nem az jelzi, ami ott történik. Az (kevés történelmi kivételtől eltekintve) vagy semmi, vagy igen kevés. A csúcs azért fontos, mert egy légkört, egy trendet jelez. Megmutatja, hogy mi várható, milyen irányba fejlődnek az események.
Gömöri Endre, újságíró
NOVEMBERI MEGMÉRETTETÉS. Kezdjük Béccsel. Bush elnök novemberben méri meg utoljára a maga és a republikánus párt súlyát a kongresszusi választásokon. Nem közömbös, hogy ez a próbatétel milyen helyzetben találja Washington és az EU kapcsolatát. Emlékezetes, hogy ez a viszony Irak miatt vált rendkívül feszültté. Azóta enyhült ugyan a helyzet, de Bushnak mégis szüksége van az Európával helyreállított egység és békesség látványos demonstrálására. Erre jó lehetőséget kínál Washington és az EU közeledése az iráni válság ügyében. Ennek az érdekében a Fehér Ház nemcsak retorikájának élét tompította, de immár a Teheránnal folytatott kétoldalú tárgyalást sem utasítja el az eddigi abszolút merevséggel.
Bármi történjék is, a bécsi csúcsnak az a feladata, hogy az atlanti egyetértés helyreállását bizonyítsa egy olyan helyzetben, amikor a Bush-kormányzat érdekein kívül az unió érdekei is ezt diktálják. Az angolok és a franciák vezetőváltás felé közelednek, az olasz kormányzati többség minimális, a német nagykoalíciót belső ellentétek feszítik, és az EU-alkotmány ügye is 2008-ig megoldatlan marad.
Ami pedig bennünket illet: magyar nemzeti érdek, hogy ne egy nagyhatalomtól – vagy egyetlen hatalmi csoporttól – függjünk, hanem különböző irányú kötődéseink egyensúlyban legyenek. Így az Egyesült Államok és Európa közötti minden viszály sérti, az egyetértés minden erősödése viszont szolgálja a biztonságunkat. Ezért „jó nekünk” a bécsi csúcs, és alapjában ezért értékes Bush elnök budapesti látogatása is.
A Fehér Ház hivatalos közleménye eleve világossá tette: az elnök azért jön hozzánk, hogy az ötvenedik évfordulón hazája nevében tisztelegjen 1956 magyar forradalmának emléke előtt. Október 23-a táján nyilván nem jöhetett volna, hiszen akkor fordul célegyenesbe a kongresszusért vívott választási harc. Hiba lenne feltételezni azt is, hogy Bush számára valamilyen különleges bel- vagy külpolitikai érdek teszi fontossá ezt a budapesti látogatást. Valljuk be nyugodtan: az elnöki vizit elsősorban magyar bel- és külpolitikai érdeket szolgál, és valljuk be azt is, hogy erősíti a Gyurcsány-kabinet – és személyesen a kormányfő – pozícióját, mégpedig akkor, amikor az nagyon is rászorul minden támogatásra. Ezt persze jól tudja az elnök, s tudják a tanácsadói is.
NEM FELEJTENEK. Jogos hát a kérdés, 1956 dicsőséges és fájdalmas emlékének ellenére is: miért? Miért teszi meg ezt a gesztust az erőteljesen jobboldali Bush a balközép Gyurcsánynak, átnyúlva még a két felet elválasztó, elképesztő hatalmi különbségen is? A válasz két összefüggő elemből áll. Az első az, hogy a legnagyobb hatalmak olyanok, mint az elefántok: nem felejtenek. Bush nem felejtett el olyan nagy ügyeket, mint azt, hogy Orbán Viktor a 2001. szeptemberi terrortámadás után kormányfőként nem ítélte el Csurka hírhedt megjegyzését („Amerika azt kapta, amit megérdemelt”), az akkor ellenzéki szocialista és liberális párt vezetői viszont megtették ezt. És nem felejtett „apróságokat” sem. Így azt, amikor egy befolyásos Orbán-hívő azt mondta az amerikai nagykövetről (a Bush família benső barátjáról), hogy „antiszemitizmusról brekeg”, mert a diplomata egy előadásában kifogásolta „a magyar politikai elit egy részének” nézeteit.
A válasz másik eleme ennél sokkal fontosabb. Amerika egy régióként tekint Közép- és Kelet-Európára, fő érdeke pedig e régió nyugalma és stabilitása. Az Orbán-kabinet akciói ezt veszélyeztették. Jóformán „újjászervezték a kisantantot”, és még a határon túli magyarságot is megosztották. A mai koalíció az euroatlanti integrációhoz illeszthető megoldásra törekszik. Nem rombolná, inkább erősítené a régió stabilitását.
Az „elefánt-szindrómán” túlmenve, ez a legfőbb oka annak, hogy Gyurcsány kormánya megkaphatta Amerika támogatását. A politikában az érdekek azonossága mindig erősebb, mint az ideológiák (vélt, vagy valós) rokonsága.
