Gazdaság

Kovács Péter

Langyos víz? Még annál is rosszabb! - ekként vélekedik az egy évvel ezelőtti Újpest FC-ről a bajnoki címről a hétvégén hajszál híján lecsúszott csapat tulajdonosa.

– Hajszál híján bajnok lett az Újpest FC. Gondolom, a szakvezetés bajnoki címet várt?


Kovács Péter 1

– Megtettünk mindent, így nem tartom kudarcnak az eredményt. Egy év alatt sokat léptünk előre a tabellán. A sikert többek között az új stílussal, a támadó játék vállalásával értük el.

– Miért, a többi csapat milyen stílust képviselt?

– A többi? Vannak más klubok is? Én nem foglalkozom velük.

– Rendben, elfogadom, de abban csak egyetértünk, hogy egy éve még az Újpest is langyos víz volt?

– Langyos víz? Még annál is rosszabb!

– Akkor miért vette meg?

– Volt már szerelmes? Én gyerekkoromban szerettem bele a csapatba, és amikor már megtehettem, megvettem.

– Sokba van Önnek ez a szerelem, és valószínűleg bőven lesznek még kiadásai. Hogy ne menjek túl messzire, a bírót inzultáló szurkolók miatt az Újpestet eltiltották saját stadionja használatától. Ez mennyibe fáj majd Önnek?

– Negyvenmilliós kieséssel számolok, de elbírjuk anyagilag. Nem rakom ki ugyan a kirakatba, de egy több mint harminc cégből álló vállalatcsoportot vezetek, abból finanszírozom a csapatot.

– Ha jól veszem ki a szavaiból, nem a 40 milliós többletkiadás az, ami a leginkább nyomja a lelkét.

– Nem, sokkal inkább az a hihetetlenül gusztustalan eljárás, aminek a csapatom hónapok óta szenvedő alanya. Nyilvánvaló, hogy az Újpest ellen az MLSZ illetékesei sokkal keményebben lépnek fel, mint más csapat szurkolóinak kilengéseikor. Nem támogatom azt, hogy drukkerek játékvezetőkre vadásszanak a gyepen, vagy a stadionon kívül. De a fegyelmi bizottság se tegye, hogy másképpen ítél meg minket, mint mondjuk a debreceni szurkolókat, akiknek a pápai őrjöngését nem követte elmarasztalás. Forog a gyomrom attól, hogy csak azért, mert új fiúk vagyunk a sport területén, megpróbálnak betörni minket. Azt mondom, ez nem fog menni.

– Kemény legény. De farkasszemet nézne-e a felpaprikázott szurkolókkal, vagy egyéb módon próbálná megfékezni a futball-huliganizmust?

38 éves, párkapcsolatban él, egy gyermeke van
Végzettsége: ügyvéd (Miskolci Egyetem)
Kedvencek
Könyv: Rejtő Jenő művei
Film: Casablanca
Zene: AC/DC
Focicsapat: Liverpool
Hobbi: vitorlázás, focimeccsre járás

– Az országgyűlésnek kellene kézbe vennie az ügyet. Speciális törvény meghozatalát szorgalmaznám, amelyben lefektetnék, hogy milyen kihágásért milyen büntetés jár. Kemény szankcionálást képzelek el, akárcsak Angliában.

– Angliában már tényleg nem bántják a játékvezetőket, nem úgy Olaszországban, ahol reng a föld Torino környékén. Mit gondol, az ottani bundabotrány nyomán javulnak az esélyeink a 2012-es kontinensviadal szervezésére? Nyugtasson meg, ugye nem zárt bírót az öltözőbe, mint Luciano Moggi, a Juventus tejhatalmú ura?

– Szó sincs ilyesmiről, nincs ok az aggodalomra. Amúgy ha Magyarország nem hibázik, jó esélyünk van az Európa-bajnokság megrendezésére, feltéve, hogy nem „úszik el” az úszó Eb. Mondjuk, nem bánnám, ha a politika még nagyobb elszántsággal képviselné az ügyet.

– Politikusainkat momentán a kormány intézkedéscsomagja foglalja le, bár feltételezem, a legtöbben már a vb-re készülnek.

– Igaza lehet, hisz’ jó kis vb előtt állunk. A favorit braziloknak idegen pályán nehéz dolguk lesz, a németek viszont, bár papíron esélytelenek, otthon játszanak, és ebből akár jól is kijöhetnek. Izgalmakban nem lesz hiány.

– Melyik csapatnak előlegezné meg az aranyat?

– Az angolokat, brazilokat, argentinokat egyformán esélyesnek tartom a győzelemre. Zárójelben azért megjegyezném, egy jól masírozó afrikai csapat megzavarhatja ezt a triumvirátust, egy váratlan jó szereplés okozhat meglepetéseket.

– Önnek és a többi fociőrültnek feltétlenül. Nekem és nőtársaimnak annál kevésbé. Milyen túlélési praktikákat javasol e körnek az előttünk álló pár hétre?

– Ha tehetik, utazzanak el, hiszen ilyenkor az átlagosnál jóval több a családi viszály. Ha viszont másként nézem, a vb remek alkalom az empátia fejlesztésére. Ebben a tekintetben a női sorozatok engem egész évben tréningeznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik