Gazdaság

Kezelésre is jó

Negyven éve, 1967-ben bukkant fel először Európában a Marburg-vírus, amikor afrikai cerkófmajmok szövetmintáival kísérletező kutatókat fertőzött meg.












Kezelésre is jó 1



Kezelésre is jó 2
Marburg-vírus. Van százszázalékos védettség.
Kezelésre is jó 3

Akkor 31 személy kapta el a kórokozót, és heten haltak bele az általa kiváltott vérzéses lázba. Azóta Afrikában számos alkalommal tört ki Marburg-vírus járvány, egy-egy ilyen esemény során pedig akár 90 százalékos is lehet fertőzöttek halálozási aránya. Amerikai kutatók most sikerrel tesztelték az általuk fejlesztett oltóanyagot a Marbug-vírus ellen; a vakcina, amelyet majmokon próbálták ki, 100 százalékos védettséget nyújtott számukra.

A kutatók génmódosítással állították elő az oltóanyagot. Alapja egy másik emberi vírus, az influenzaszerű tüneteket kiváltó VSV, amelyből eltávolították a betegség kialakításáért felelős gént, és azt a Marburg-vírus egyik fehérjéjével helyettesítették. Ez a fehérje önmagában ártalmatlan, és az emberi immunrendszer képes arra, hogy elpusztítására testre szabott ellenanyagot termeljen. Ez pedig a teljes, élő kórokozó ellen is védettséget nyújt.

Bár a vakcina embereken végzett kísérleteivel még kivárnak a kutatók, azt javasolják, hogy a Marburg-vírussal foglalkozó laborokban biztonsági tartalékként őrizzenek az oltóanyagból. A vakcina ugyanis nem csak megelőzésre használható: a fertőzést követő fél órában adagolva is hatásos lehet. Ennek pedig akkor lehet jelentősége, ha a vírussal kísérletező kutató fertőződik meg véletlenül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik