Betegségcsinálók

Akiknek magas a vérnyomásuk, azoknál fennáll a szívbetegség kockázata. S miután az Egyesült Államokban a becslések szerint 65 millió ember él magas vérnyomás okozta állapotban, más néven hipertenzióban, nem meglepő, hogy a kezelésére szolgáló gyógyszerek világviszonylatban a legtöbbet felírtak közé tartoznak.

De miért is kellene megállni azoknál, akik a 140/90-es vagy azt meghaladó értékkel a bevett definíció szerint magas vérnyomásúnak számítanak? A New England Journal of Medicine (NEJM) orvosi folyóirat áprilisi számában egy kutatócsoport beszámolót tett közzé a „pre-hipertenzióról”, azaz a magas vérnyomás kialakulásával fenyegető állapotról. A pre-hipertenziót először 2003-ban definiálták a 120/80 és 139/89 közti vérnyomási sávként, s néhány tanulmány azt állítja róla, hogy 50 millió amerikait érint. A kockázat kialakulásának kockázata mérsékelhető diétával és testmozgással, de a NEJM-ben megjelent cikk szerint csökkenthető az AstraZeneca Pharmaceuticals gyógyszergyár Atacand nevű készítményével is.

Orvosok és egészségügyi szakemberek egyre növekvő kórusa figyelmeztet arra, hogy a kockázat kockázatának kezelése alapvetően elhibázott dolog. Az általuk betegségcsinálásnak nevezett jelenség a különféle kórok kitalálásának vagy eltúlzásának gyakorlatát takarja, amit aktívan támogatnak maguk a gyógyszergyárak, hogy ezáltal növelni tudják eladásaikat. „A pre-hipertenzió klasszikus esete annak, amikor a kockázati tényezőt betegséggé változtatják – állítja Steven Woloshin, a Veterans Affairs Outcomes Group munkatársa -; ha a normálishoz közeli vérnyomást már veszélyesnek minősítik, akkor az gyakorlatilag mindenkinél diagnosztizálható lesz.” Az AstraZeneca szóvivője szerint a vizsgálatot elég fontosnak ítélték ahhoz, hogy publikálják a tekintélyes NEJM-ben. „Azt hiszem, ez magáért beszél” – teszi hozzá.

A bírálók szerint a betegségcsinálás egyre erősödik. A folyamat azzal kezdődik, hogy kifejlesztenek egy gyógyszert valamilyen ritka bajra. Azután beindul az erőteljesen támogatott betegségtudatosító kampány, s az a diagnosztizált esetek és ennek megfelelően a gyógyszerfelírások számának emelkedéséhez vezet. Az ily módon terjedő kórok listáján olyan szindrómák és rendellenességek szerepelnek, mint lábnyugtalanság, szociális szorongás, menstruáció előtti táplálkozási zavar, bélirritáció, női szexuális diszfunkció és hasonlók. „Néhány embernél persze súlyos formában jelentkeznek ezek a betegségek – mondja a Columbia Universityn pszichiátriát és bioetikát oktató Robert L. Klitzman -, a probléma az, hogy enyhe eseteket úgy tüntetnek föl, mintha súlyosak volnának.”

A betegségcsinálás ellenzői szerint a másik gond az, hogy az orvostudomány illetékességi körébe sorolják át a mindennapi élet kellemetlenségeit, így a szomorúságot, a félénkséget, a feledékenységet vagy az alkalmanként fellépő gyomoridegességet. Mielőtt a Pfizer kifejlesztette a Viagrát, a merevedési zavart csak abban az esetben tekintették orvosi problémának, ha mélyebb biológiai oka volt, például cukorbetegség vagy prosztatarák. Most viszont a Pfizer honlapján az olvasható, hogy a negyven évnél idősebb férfiak közel felének okoz gondot az erekció elérése vagy fenntartása. A súlyos félénkségként definiált szociális szorongás rendellenessége elenyészően ritka volt, amíg a GlaxoSmithKline (GSK) piacra nem dobta ellenszerét, a Paxilt. A vállalat a kilencvenes években tudatosító kampányt indított „képzelje el, hogy allergiás az emberekre” üzenettel, s ennek hatására hirtelen megugrottak a kór elterjedtségére vonatkozó becslések.

ORVOSI ESETEK. A betegségek generálásában nem csupán a gyógyszergyártók vesznek részt. „Az orvosoknak is fékezniük kellene magukat” – szögezi le David Henry, az ausztráliai University of Newcastle gyógyszerészprofesszora, a betegségcsinálás egyik legismertebb bírálója. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a páciensek gyors gyógyszeres megoldást akarnak valamilyen bajukra, amelyet pedig jobban lehetne kezelni életmód-változtatással. Klitzmann szerint „a gyógyszergyárak azt sulykolják, hogy mindannyiunknak igyekeznünk kell megszabadulni attól, ami zavar”. Csakhogy az ilyen zavaró tünetek megszüntetése, ha nem egészül ki életmódbeli okaik felszámolásával, azt jelentheti, hogy éveken át naponta pirulákat kell bevenni, ami egyszerre kockázatos és drága.

További aggasztó fejlemény, hogy a súlyos betegségek meghatározásának módosításával nagyban növelik elterjedtségüket. A bipoláris rendellenességnek nevezett szélsőséges hangulatingadozásról egykor azt gondolták, hogy az amerikai népességnek mindössze 0,1 százalékát érinti. Ám amióta lazítottak a kritériumokon, néhány szakember már 5 és 10 százalék közé teszi ezt az arányt. A walesi Cardiff Universityn tanító David Healey szerint e magasabb becslések rosszul kidolgozott felméréseken alapulnak, amelyeket azután készítettek, hogy a kilencvenes évek közepén forgalomba kerültek az enyhe érzelmi kilengéses emberek számára is javulást ígérő hangulatstabilizáló gyógyszerek. Az Egyesült Államokban ma már kétéves gyerekeknél is diagnosztizálják a bipoláris rendellenességet, holott a klasszikus definíció szerint a tünetek legtöbbször csak tizenéves korban jelentkeznek. „Ezeket a kisgyerekeket két-háromféle orvossággal kezelik, miközben még nincs is bizonyíték arra, hogy bármelyik hatásos volna gyerekeknél” – mondja Jon McClellan, a seattle-i University of Washington tanára.

A betegségcsinálás nem új keletű. A kifejezést Lynn Parker alkotta meg Disease-Mongers: How Doctors, Drug Companies and Insurers are Making You Feel Sick (Betegségcsinálók: Hogyan tesznek beteggé az orvosok, a gyógyszergyártók és a biztosítók) című, 1994-ben megjelent könyvében. A bírálók szerint azonban a trend azután erősödött fel igazán, hogy az Egyesült Államokban 1999-ben lehetővé tették a közvetlenül a fogyasztókat megcélzó reklámozást. Egyre hangosabbak ugyanakkor a kifogások is. A PLoS Medicine szaklap legújabb száma például – egy áprilisban a betegségcsinálásról tartott newcastle-i konferenciához kapcsolódóan – tizenegy cikket közöl a témában.

MIBEN BÍZNAK? A gyógyszergyártók, mint állítják, csak a súlyos betegségben szenvedő emberek felvilágosítására törekszenek. „Tudjuk, hogy nem minden gyógyszer jó mindenkinek – mondja a lábnyugtalanságra, a szociális szorongásra és más, csináltnak tartott betegségekre is orvosságokat kínáló GSK szóvivője -, a mellékelt tájékoztató eligazít arról, hogy a szer megfelelő-e, és mi bízunk abban, hogy az orvosok felmérik a páciensek állapotát, a kockázatokat és a várható pozitív hatásokat, s ennek alapján helyesen döntenek.”

A kétkedők azonban nem hiszik el, hogy az orvosok ilyen körültekintően járnak el, már csak azért sem, mert ők maguk a gyógyszeripartól kapják a betegségek kezelésére vonatkozó információkat. A gyógyszergyárak rendszeresen beszállnak az orvosok továbbképzési tanfolyamainak finanszírozásába. Pénzelik továbbá a betegségekkel kapcsolatos kutatásokat, amelyek eredményei megjelennek orvosi szaklapokban, s támogatnak a betegek körében szerveződő érdekképviseleti csoportokat, amelyek cserébe hirdetik termékeiket az interneten. A Child & Adolescent Bipolar Foundation honlapján például négy gyógyszergyár szerepel kiemelt támogatóként, köztük két vezető hangulatstabilizáló-gyártó, az Ely Lilly és a Janssen.

A PloS Medicine egyik cikke e tényezőket is számba veszi a lábnyugtalanság szindróma történetét ismertetve. A folyamatos lábmozgatási kényszerként leírt szindróma a súlyos tüneteket mutató embereknél valóban kínzó lehet, de az ilyen esetek nagyon ritkán fordulnak elő. Ez azonban nem akadályozta a GSK-t abban, hogy 2003-ban betegségtudatosító kampányba kezdjen. A társaság egy sajtóközleménnyel indított: „Új felmérések kimutatták, hogy az amerikaiak éjszakánként nem tudnak aludni egy gyakori, de mostanáig kevéssé felismert rendellenesség, a lábnyugtalanság szindróma miatt.” Az újságcikkek egyre szaporodtak, s legtöbbjük egy, a GSK által támogatott felmérésre hivatkozva azt állította, hogy az amerikai felnőttek 10 százaléka szenved a betegségben.

Tavaly a gyógyszercég megkapta a hatósági jóváhagyást ahhoz, hogy az eredetileg a Parkinson-kór ellen kifejlesztett Requip nevű termékét a lábnyugtalanság ellenszereként is forgalmazza. Ezzel egy időben a vállalat által is pénzelt Restless Legs Syndrome Foundation sajtóközleményt adott ki, s abban ez állt: „Egy új országos felmérés azt mutatja, hogy a szindrómát nagyon kevéssé ismerik és értik.” A GSK szóvivője szerint a Requipből a Parkinson-kórosoknak írják fel a legtöbbet.

Steven Woloshin a Veteran Affairstől nem vitatja, hogy a Requip, a Paxil és a Viagra használ az emberek egy részének. Az viszont aggasztja őt, hogy a túlkezelés elvonja a forrásokat a komolyabb betegségekre irányuló kutatásoktól. „E cégek egyike sem fejleszt ki gyógyszert a tuberkolózis ellen” – jegyzi meg. A tbc nem esete a betegségcsinálóknak.