A szakszervezetek

De örülhetünk is, hiszen fontos, hogy a munkavállalók végre valóban rendelkezzenek érdekképviselettel. Igaz, nem akármilyennel.

A különböző szakszervezeti gyűléseken igencsak eltérő követelések hangzottak el. Volt vitathatatlanul jogos, például az, hogy az állam nézzen a körmére azoknak a munkáltatóknak, amelyek egyáltalán nem, vagy csak minimálbéren jelentik be a munkavállalóikat, s zsebből fizetik őket. Ez a kérdés valóban központi fellépést követel: tarthatatlan, hogy egy viszonylag szűk kör fizeti csak meg a járulékokat, amelyek viszont igencsak magasak. Az élőmunka terheinek csökkentése érdekében szükség volna a járulékfizető kör kiszélesítésére, vagyis a szigorú ellenőrzésre.

Volt azonban populistának minősíthető szakszervezeti követelés is, mint az, hogy ne privatizálják a MÁV-ot, a BKV-t, az MVM-et és más állami monstrumokat, mert a privatizáció eddig csak hátrányt okozott a dolgozóknak. Utóbbi kijelentés nem is igaz: statisztikák bizonyítják, hogy a versenyszférában magasabbak a keresetek.

Társadalmi érdek, hogy a munkavállalók jogbiztonságot élvezzenek, miközben a gazdaság, a reálszféra hatékonyan működik. Ennek megvalósítása csak úgy képzelhető el, ha a kormány és a munkaadók tárgyalópartnernek fogadják el a szakszervezeteket. Odafigyeléssel, a másik fél szempontjainak megértésével, azok figyelembevételével, kompromisszum-kötéssel sokkal többet lehet elérni, mint harccal, vagyis a dolgozók feje fölött meghozott döntésekkel, illetve sztrájkokkal. Nemrégiben meg is tapasztalhattuk ezt: a Budapest Airport Rt. privatizációja előtt folyamatosan sztrájkkal fenyegető szakszervezetek megállapodtak az új brit tulajdonossal, s a napokban bejelentett 80 fős elbocsátás sem váltott ki tiltakozást. A titok nyitja, hogy az új menedzsment minden szükséges információt megadott partnerének, vagyis erődemonstráció helyett a meggyőzést vetette latba, miközben igyekezett teljesíteni a másik fél igényeit. A példa követhető.