Gazdaság

Intő jel az Intelnél

Sokan haragudhatnak a Microsoftra az IT-szektorban: a Windows XP-t felváltó Vista operációs rendszer késlekedése (jelenleg 2007 januárjára várják) az egész iparág kilátásait rontja.












Intő jel az Intelnél 1



Intő jel az Intelnél 2
Intő jel az Intelnél 3

A vevők egy új Windows-verziónál szívesen felturbózzák gépüket, ám így a komputer-boomra is várni kell. A csipgyártásban világelső Intel is megérzi a csúszást, amit még az sem ellensúlyoz, hogy sikerült ügyfelének megnyernie az Apple-t. Az Intel első negyedéves eredményei csalódást keltenek, eladatlan készlethegyek tornyosulnak a raktáraiban, s piaci részesedése is visszaesett. Mindebben persze nemcsak a Microsoft a ludas. Paul Otellini, aki alig egy éve ült az Intel vezérigazgatói székébe, szakított az Andy Grove és Craig R. Barrett alatt bevált stratégiával. Eddig az Intel a személyi számítógépekben használt mikroprocesszorokra koncentrált, ám az új módi szerint kiszélesíti tevékenységét mobil, notebook, gyógyászati területekre és szerverekben használt processzorokra is, új csipekkel és komplett szoftverplatformokkal rukkol ki. Részben ennek hatására az újítástól ódzkodó kuncsaftok még a múlt év végén „bespájzoltak” a hagyományos mikroprocesszorokból, így azok eladásai visszaestek az első negyedévben. Az AMD előretörése is fejfájást okozott Santa Clarában. A jóval kisebb, 6 milliárdos árbevételű cég gyorsabb és esetenként olcsóbb processzoraival hódított el ügyfeleket az Inteltől, főleg a szerverüzletágban. A Bloomberg adatai szerint az Intel részesedése a processzorpiacon egy év alatt 89 százalékról 82 százalékra esett vissza, nagyrészt a rivális AMD előretörése miatt. Az Intel azonban küzd, s az AMD kétmagos processzoraira válaszul több tíz magot tartalmazó lapkákat fejleszt. A piac egyelőre az AMD-t jutalmazza: a cég tőzsdei árfolyama 15 dollárról 33-ra ugrott egy év alatt, míg az Intelé háromnegyedére esett vissza. Az Intel bevétele az idei első negyedévben 5,2 százalékkal, nyeresége 38 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőttihez képest. Az év egészére a csipóriás 38,8 milliárd dollár összforgalmat vetít előre, 3 százalékkal kevesebbet a múlt évben elértnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik