Jóval kevesebbet e végzetes folyamat kísérőjelenségéről, az áldozatok módszeres kifosztásáról. Kádár Gábor és Vági Zoltán könyve e hiányt pótolva bizonyító erejű tényekkel alátámasztva mutatja be, miként is ment végbe a zsidó vagyon elkobzása. „Az előre megfontolt, nyereségvágyból elkövetett és százezrek legyilkolásához vezető tragédia még jóval a német megszállás előtt elkezdődött” – olvassuk. Méghozzá a zsidótörvényekkel, amelyeknek nem is titkolt célja a zsidó vagyon árjásítása, kisajátítása volt. Ezáltal az Imrédy-kormány és utódai számára a zsidó vagyon hasznos forrásként szolgált a gazdaság élénkítésére, a munkanélküliség enyhítésére, s nem utolsósorban a fegyverkezési (honvédelmi) kiadások fedezetére. A nélkülözhetetlen feltétel a zsidók birtokainak, vállalatainak, üzemeinek módszeres kisajátítása volt, ami értelemszerűen együtt járt a tulajdonosok cseréjével, az „őrségváltással”. (Ki emlékszik már Bánky Viktor 1942-ben bemutatott Őrségváltás című sikeres filmjére?)
Ezzel a magyar kormány, a tisztviselői kar, a hadsereg, az értelmiség és az egész társadalom lényegében felkészült a zsidók 1944-es totális kifosztására. Kiváltképpen a német megszállást követő „kollektív hullarablás” során többszázezren igyekeztek hozzájutni az „elhagyott” vagy az állam által elrabolt zsidó tulajdonhoz. Merthogy azt is látták: a zsidók nagyüzemi méretű fosztogatásában az állam és a hatóságok jártak az élen, s ezért ők sem akarták elszalasztani a soha vissza nem térő alkalmat. Így váltak azután sokan „a bűnöző kormányzat aktív vagy passzív cinkosává a magyar történelem legförtelmesebb hullarablásában”. Még akkor is, ha a zsidók halálát nem kívánták. Végül is „a magyar zsidó közösség – mely Európának egyik legnagyobbja és leggazdagabbja volt – vagyonával együtt semmisült meg”. Tegyük hozzá: még feltáratlanok mindennek a társadalomra máig ható következményei.
Kádár Gábor-Vági Zoltán: Hullarablás • 432 oldal • Jaffa kiadó, 2005 • Ára: 2940 forint
