Gazdaság

Elmozdult a holtpontról

a Ferihegyi repülőtér vasúti összeköttetésének ügye. Eddig teljesen érthetetlen volt, hogy az évi 8 milliós forgalmú reptér közvetlen közelében futó vasútvonalat semmilyen módon nem használták ki erre a célra.

Pedig az 1-es terminál esetében ehhez csupán egy megállóhelyet kell 1,5 kilométerrel áthelyezni, majd az új állomás és a reptéri fogadóépület közötti néhány száz méternyi távolság leküzdését megoldani az utazóközönség számára. Ez az egyszerű, ám korántsem új terv kapott most zöld jelzést. A vasúttársaság az elmúlt hónapokban egy másik lehetőséget is mérlegelt, közelebb szerette volna vinni a szerelvényeket a 2-es terminálhoz, de végül a kézenfekvőbb – és szakmailag is megalapozottabb – tervnél maradt.

A reptér és a város közötti közlekedés rendezésében egy nagyon fontos, de csupán átmeneti megoldásról van szó. Az 1-es terminál és a Nyugati pályaudvar vasúti összekötése radikálisan javít a helyzeten; az utasok egy részénél alaposan lerövidítheti a repülőtérre való ki- és bejutás idejét, s mindezt még olcsóbban is megúszhatják, mint taxival vagy az Airport-minibusszal.

A végleges megoldás viszont nem nélkülözheti a 2-es fogadóépület és a Keleti pályaudvar közötti gyors kapcsolat kiépítését. Ennek költsége sokkal nagyobb. Az utasok többsége a 2-es terminált használja, és a vidékre igyekvők az InterCity vonatokat jobbára a Keleti pályaudvaron érhetik el. Az ősztől induló reptéri vasút tehát igazzá teszi az állítást, miszerint Ferihegyre vonattal ki lehet jutni, de tartalmilag ez mégiscsak féligazság marad. A vasúti megálló áthelyezésétől függetlenül a MÁV-nak és az állami döntéshozóknak a végleges rendezésen kell dolgozniuk. A vasút helyes pályán indult el Ferihegy felé, a neheze azonban még hátravan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik