Kevesen tudják, de Picasso is nagy rajongója volt a fekete földrész törzsi maszkjainak. Felfedezésük ihlette Az avignoni kisasszonyok című, 1907-es festményét, amelyen két alak feje is afrikai hatásra készült. Míg a múlt században még a maszkok eredetisége, ősi mivolta vonzotta a gyűjtőket, az új évezred elejére szuvenírré egyszerűsödtek a törzsi tárgyak. „Pedig a maszkoknak még mindig elengedhetetlen szerepük van az afrikai törzsek életében, még ha kopnak is a rítusok” – avat be az afrikai törzsi kultúrába Földessy Edina, a Néprajzi Múzeum afrikai gyűjteményének muzeológusa. Egy maszk azonban önmagában nem értelmezhető. Kell hozzá az öltözet, a zene, az ének, a mozgás, hogy betöltse szerepét. Beavatási vagy termékenységi szertartásokon, ünnepeken, temetésen, természeti erőket, szellemeket, ősöket jeleníthetnek meg általuk viselői, akik nemcsak arcon, fejtetőn, de homlokon és vállon is hordják a kiegészítőket. A szertartásoknak gyakran erkölcsi, jogi szerepük van: így tanítják meg a törzs tagjainak, mit szabad, illetve mit nem.
Az események azonban ma már egyre többször a fesztiválok, a szórakozás irányába tolódtak. Ahogyan az eredeti afrikai maszkok sincsenek köszönőviszonyban a kizárólag a turisták számára tucatszám készített csecsebecsékkel. Elsősorban Szenegál és Kamerun érzett rá az üzleti lehetőségre, itt már kizárólag Nyugat-Európába szánt maszkokat gyártanak. Az ősi anyagok (a fa és a textil mellett sokszor falevelekből, növényi rostokból is készítettek maszkokat) helyét néhol átvette a műanyag, a fém. Az eredeti formájukban akár 4 méteres maszkok pedig miniatűr, zsebben hordható ajándékká törpültek. Nincs könnyű dolguk azoknak, akik mégis az ősi eszközökre kíváncsiak. Magyarországon egyedül a Néprajzi Múzeumban van belőlük gyűjtemény. Raktárban, fiókokban vagy polcokon.
