– Kiválóan beszél magyarul. Mikor járt először nálunk?
– Magyarországra 1989-ben érkeztem. Előtte Algériában éltem, ahol dj-ként dolgoztam, ott találkoztam nyaraló magyarokkal, akik sokat meséltek az országukról. Az ő hatásukra jöttem először Budapestre, s bár eredetileg Németország volt a végső célom, mégis itt maradtam.
– Mi késztette a letelepedésre?
– Egy fatális véletlen. Már megvettem a vonatjegyet, de az utolsó éjszakámat nem akartam alvással tölteni. Betettem hát minden holmimat egy csomagmegőrzőbe a Keleti pályaudvaron, majd elmentem bulizni. Hajnalban a pályaudvar egyik padján aludtam és vártam a vonatindulást. Mikor felkeltem, sehol nem találtam a megőrző kulcsát, kiraboltak, mindenemet elvitték.
– Nem beszélte a nyelvet, nem voltak papírjai, ismerősei. Hogyan boldogult?
– Bár sosem voltam zenész, rám ragadt valami a ritmusból. Először egy NDK-s fiatalokból álló reggie-zenekarhoz csapódtam dobosnak, akik a Váci utcán zenéltek minden nap. Később egyedül utcazenészkedtem, majd néhány itteni afrikaival megalakítottuk a Bongo Men zenekart, akikkel azóta is rendszeresen fellépünk lagzikon, szülinapokon, céges rendezvényeken.
– Más is itt tartotta, hiszen magyar nőt vett feleségül, akivel három gyermeket nevelnek.
– Amikor a lánykérés után felhívtam az édesanyámat, hogy készülhet az esküvőre, annyit mondott, ő ezt már rég tudta. Kiderült, hogy amikor 3 évesen egy fehér orvos vizsgált meg a szülőhazámban, Nigériában, rámutattam, és azt mondtam, olyan feleségem lesz, mint a doktor bácsi.
– Tizenhét éve él Magyarországon. Mit gondol, van hasonlóság a magyarok és az afrikaiak között?
– Kevés. Az afrikaiak nagyon spontán emberek, temperamentumosak. Ami közös, az talán a jószívűség. A magyarok nagyon kedvesek és nyitottak. Az itt élő afrikaiak „kis Hollandiának” is hívják az országot. Nem számít, honnan jössz, milyen színű a bőröd, csak dolgozz rendesen és légy tisztességes. Persze néha előfordul egy-egy inzultus, de nagyon ritkán.
– Lelkesedése odáig vitte, hogy félig-meddig magára vállalta a magyar-afrikai barátság kiépítését is. Van fogadókészség az afrikai kultúrára Magyarországon?
– Ha csak azt nézem, hogy egy évben közel 100 fellépésünk van, már akkor is azt mondhatom: igenis megvan a fogadókészség. Ehhez még hozzájön, hogy az idén negyedik alkalommal rendezzük meg a Miss Afro Hungary szépségversenyt is, ami egyedülálló Közép-Európában. Április végén pedig először osztjuk ki a Magyar-Afrikai Elit Bár díjait, amivel különböző kategóriákban azokat az orvosokat, kutatókat, tanárokat díjazzuk, akik sokat tesznek a magyar-afrikai kapcsolatokért. Azt kell mondjam, a barátság már megvan, itt az ideje, hogy az ország vezetői felismerjék: sok gazdasági lehetőség is van Afrikában.
GasztroSzázféleképpen
Ahogy európai, úgy afrikai konyha sincs – kezdjük ezzel a kiábrándító megállapítással. Vannak viszont tipikus afrikai ételek. Ezekre az indiai konyha, az európai gyarmatosítók, és nem mellékesen az alapanyagok voltak ízzel fogható hatással. Meglepő a rizs ázsiai mértékkel is elismerésre méltó elterjedtsége. Az már kevésbé, hogy az afrikaiak azt esznek, amijük van. Dögivel. Például banánt – százféleképpen. Ők azt mondják, csak a fehér ember eszi nyersen ezt a gyümölcsöt, amiből ők többtucatfélét is megkülönböztetnek. Van sütni- és főznivaló, szeletelve tálalható, köretnek, főételnek vagy a gyereknek adható. Kelet-Afrikában a helyét néhol átveszi az édes burgonya, de az drágább. Az afrikai ételek másik sztárja a mogyoró. Ízesítenek, tömítenek vele. A nyugat-afrikai népi ételt, a domodah-t is ezzel ízesítik. Ennek a csirkéből készült pörköltféleségnek legjellemzőbb tulajdonsága az a furcsa mellékíze, amit a belekevert sós mogyorószósz okoz. Rizzsel adják. Miként a Yassza-csirkét is. Ezt a nagyon sok hagymával és zöldséggel főzött-párolt ételt egy erre szolgáló óriási edényben főzik, és paradicsommal, valamint a nekünk ismeretlen édes hagymával teszik ízletessé. Mindehhez pálmabort vagy helyi sört isznak.
