A legtöbb amerikai filmben a munkahelyére siető főhős kezében Starbucks-poharat tart, és ezt annak ellenére tudja mindenki, hogy a logót legtöbbször kitakarják. Ennek a márkának ugyanis már nem kell cégér, a kereskedelmi üdvtörténet része, a világ egyik „legcoolabb brandje”. Meglepő, hogy bár a lánc már 30 országban több mint 6 ezer kávézót üzemeltet, egyelőre távol tartja magát Kelet-Európától. Sebaj, immáron két, a Starbucks karakterológiájából kiindult, de azoktól eltérő coffee shop ütötte fel a fejét Budapesten.
Az egyik nálunk próbálkozó amerikai típusú kávézó mögött is egy lánc áll. Az osztrák fejlesztésű – és a sógoréknál egy családi vállalkozásból induló – Coffeeshop Company a Kálvin tér mellett, a közeli egyetem ifjúságára alapozva nyitott meg. Belépve, a gyorskávézók minden szükséges elemét megpillantjuk. A magyaroknak még mindig az újdonság erejével ható, önkiszolgáló és „all you can eat” cukor-kiskanál-édesítő asztalkát, a muffinoktól, bagelektől és cheese cake-től roskadozó pultot, és a kiszolgálók feje feletti részletes útmutató táblát a kínálatról. Döntések sorát kell meghoznunk: mekkorát, miből, mennyi tejjel, milyen sziruppal, helyben vagy elvitelre. A jól megérdemelt kávénkat aztán a szintén divatos megosztás szerint vagy a fenti dohányzó vagy a lenti füstmentes övezetben fogyaszthatjuk el. (Másszon, aki dohányzik!)
Egy másik társaság, a California Coffee Company a Teréz körúton próbálkozik, az egykoron nagyhírű Bizánc kávézó mellett. Minden világváros identitásához hozzátartoznak a take away kávézók, amelyek nélkül még egy magára valamit adó tévésorozatot sem lehet elképzelni – lásd a Jóbarátokat vagy a Szex és New Yorkot. Utóbbiban Carry Bradshow laptopja fölé görnyedve szürcsölte a frappéját, miközben tudományos alapossággal fejtette ki a „miért nem ad a pasim kulcsot a lakásához” témát.
A műanyag poharakban szervírozott, önkiszolgálós gyorskávézó a trendiség és az „amerikai érzés” egyik szinonimája lett, de nyilván nemcsak ez az oka, hogy telt ház van a pesti mutációkban is. A státusfüggő fiatal értelmiségiek, akik már nem turkálókban veszik a kapucnis pulcsijukat, meglelték azt a kulisszát, amelyet már előre megrajzoltak számukra a női magazinok, illetve a szingli könyvek borítóinak grafikusai. A California Coffee Company másik vonzereje a free wireless, azaz az ingyenes internetcsatlakozás, így van, aki egész nap ilyen „laza” helyeken chatel, és persze, számos fiatalos vállalkozás szervez ide céges meetinget. (Nem mellékesen számtalan külföldi próbál így kapcsolatot teremteni otthoni rokonaival.)
Hogy miben térnek el a budapesti helyek mondjuk a Starbuckstól? Nos, a Kálvin téri kávézóban pincér szolgál fel (tehát nem önkiszolgáló), a Teréz körúti objektum pedig lényesen világosabb színekkel operál, és napfényesebb is, mint a sötét tónusú Starbucks.
Ráadásul nálunk még nem igazán működik az „amerikai érzés”, a „café to go”, mert a magyarok nem az autójukban, vagy az utcán szeretik meginni a frissítőjüket. Mi megadjuk a módját, szeretünk „beülni”. Bár a magyar coffee shopok csak három hónapja vannak a piacon, az már kiderült, hogy a pestiek helyben nem szeretik a műanyag poharakat. Csészékből vagy bögrékből isszák a feketét. A Kálvin téri üzlet vezetője azért optimista: szerinte tavasszal beindul az elvitel is (télen melegedni is járunk kávézóba), amit a Magyarországon még szokatlan reggel 7 órai nyitással is támogatnak, hogy a munkába igyekvők már nélkülözhetetlen koffein-adagukkal léphessenek be irodájukba.
A take away kávézók és a hagyományos kávéházak között az a különbség, hogy az előbbiben laptopokból tájékozódnak, míg egy klasszikus kávécsarnokban napilapokból és a folyóiratokból. Nyilván semmi nem pótolhatja a szellemjárta művészkávéházak meghitt hangulatát, ugyanakkor a trendkávézók ellen sem emelhetünk kifogást, hiszen ezek a helyek ugyanúgy hozzátartoznak a metropoliszok identitásához, mint az irodalmi kávécsarnokok. Arról nem beszélve, hogy a mennél egyszerűbb gyönyörök nyújtják a bonyolult lelkek utolsó menedékeit.
