Gazdaság

Veres szerint nincs szükség beavatkozásra

Veres János szerint a forint árfolyamának változása az elmúlt hetekben külső okokkal magyarázható, és nem volt olyan mértékű, ami nyugtalanságra vagy beavatkozásra adna okot.

„Ez az árfolyam-elmozdulás nem olyan mértékű, ami nyugtalanságra adna okot, a forint még mindig az ingadozási sáv erős oldalán van” – mondta a pénzügyminiszter hétfőn reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Ezt támasztja alá a miniszter szerint a Monetáris Tanács legutóbbi döntése, amelyen a kamatemelés mellett egyetlen tag sem érvelt.

Egyeztettek a jegybankkal

Hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökével az árfolyamváltozás ügyében egyeztettek, és egyetértettek abban: a forint gyengülése régiós, külső okokra vezethető vissza. Veres János – vitába szállva Járai Zsigmond azon kijelentésével, amely az árfolyam gyengülésével kapcsolatban a magyar gazdaság infarktusközeli állapotáról szólt – kijelentette: „a magyar gazdaság nincs infarktusközeli állapotban ezt a kijelentést semmivel sem lehet indokolni. Az elmúlt időszak gazdasági adatai jók”.

Nem kell pótköltségvetés

A pénzügyminiszter nem lát okot pótköltségvetés készítésére, mint mondta, az első két hónap államháztartási adatai a prognózisnak megfelelően alakultak. A költségvetés szokásos menetével egyezik szerinte az, hogy márciusban valószínűleg az éves tervezett hiány 40 százalékát meghaladja a deficit, mert márciusban jelentős kifizetési kötelezettségek hárulnak a költségvetésre, míg a bevételek nem ebben az ütemben érkeznek.

A márciusi adatot április 10-én hétfőn teszi közzé a tárca, mert az adatközlés szokásos dátuma hétvégére esik – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Társadalmi támogatás kell az eurónak

Veres János megismételte: szerinte az euró bevezetéséről véleménynyilvánító népszavazást lehet csak rendezni, és ezt 2007-ben kellene megtartani, hogy társadalmi támogatást adjon az euróbevezetés kritériumainak megteremtéséhez. „Nem számolok azzal az opcióval, hogy Magyarországon ez a lehetőség elbukna” – mondta a pénzügyminiszter, aki szerint mindenkinek tíz perc alatt el lehet magyarázni az euró bevezetésének szükségességét.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik