Gazdaság

Sorshúzások

A sorsra bízta magát a Biopont Plus Kft. első embere, s jól számított: nyolc év alatt a semmiből milliárdos forgalmú biotermékgyártó és -kereskedő céget épített.












Sorshúzások 1


Sorshúzások 2

Sorshúzások 3
Németh Viktor: A Biopont Plus Kft. tulajdonosa
Sorshúzások 4

Pár évvel ezelőtt majdnem elvitte a dunai árvíz a Biopont Kft. teljes raktárkészletét. Az akkor még csupán pár tízmilliós forgalmú apró, biotermékekkel kereskedő cég mindössze 200 négyzetméteres raktárt bérelt a Római Parton, Óbudán. Az eredeti terv szerint szeptemberben költözött volna el onnan, de hogy, hogy nem, a Bécsi út mellett épülő új raktárbázis négy épületszárnya közül éppen a Biopont által kiszemelt részt a tervezettnél két-három héttel korábban, augusztus elején adták át. Nosza – gondolta Németh Viktor tulajdonos-ügyvezető -, akkor pár nap alatt, még az őszi szezon kezdete előtt át is költözhetnek. A római parti raktár kiürült, két napra rá pedig már derékig állt benne a víz. „Ha nem jön közbe a váratlan korai költözés, lehúzhattuk volna a rolót” – vallja meg a vállalkozó.

A sors különös kiszámíthatatlansága végigkísérte Németh életútját. Már a cégalapítás is egy rendkívüli eseményhez, egy szomorú autóbalesethez kötődik. A kilencvenes évek első éveiben ezüstműves szakmával – és az e mellé nem illő, de jobb karriert ígérő reklámszervező és piackutató végzettséggel – az életbe épp hogy csak kilépő, 21 éves fiatalembert 1992 szilveszterén autóbaleset érte. A sors kegyeltjeként néhány zúzódással és egy bordatöréssel megúszta. A felépülés „testelhagyásos élményekkel” gazdagította életét, vagyis mintha kívülről látta volna önmagát.











Sorshúzások 5

Németh Viktor

• 35 éves, szakmája ezüstműves. Felsőfokú gazdasági végzettsége nincs, és nem is szeretne menedzserképzésre beiratkozni. Bár elvégzett egy kétéves piackutatói és marketingképzést, azt állítja: a tanultakat alig kamatoztatja, üzleti és más döntéseit inkább intuitív módon, „gyomorból és szívből” hozza.

• Nem dohányzik, a legritkábban fogyaszt alkoholt, és autóbalesete óta vegán – szigorú vegetariánus – életmódot él (azaz semmilyen állati eredetű terméket nem fogyaszt, így például tojást és tejterméket sem). Gyógyszerekhez is csak a végső esetben nyúl. Persze egy indiai utazása során összeszedett súlyos bélfertőzés kapcsán mégiscsak az antibiotikum segített – ismeri el.

• Szabadidejében a Spiritual World Party önjelölt DJ-jeként tevékenykedik, ahol nem ritkán transzba esve parázson jár a hallgatóság, mindezt pedig tudatmódosító szereket szigorúan kizárva, csupán a zene és a tánc hatására. Rendszeresen jógázik és meditál, s időnként elvonul a világtól.

Sorshúzások 5
Sorshúzások 4

MISZTIKUM. A trauma során tapasztaltak az ezotéria, a természetgyógyászat világa felé sodorták, rengeteget olvasott, s az akkoriban még ritkaságszámba menő misztikus tanfolyamokra járt. A baleset után egy évvel egy neves természetgyógyász asszisztenséül szegődött a Hyppocampus intézetben. Ledniczky Gábor segédeként kitanulta e speciális tudományt, de egyúttal üzleti érzék is kezdett kibontakozni benne. A klinika ügyfélkörére építve, egy pici helyiségben nyitotta meg saját bioboltját, amelyet az akkoriban az utca embere számára szinte ismeretlennek számító magyar és külföldi bioélelmiszerekkel és étrend-kiegészítőkkel töltött fel. A szerény választékkal – látva vásárlói nagy érdeklődését – már akkor is elégedetlen volt, és saját újításokon törte a fejét.

Kezdetben ez annyiból állt csupán, hogy a bolt ambiciózus tulajdonosa – amikor éppen nem volt vevő az üzletben – maga csomagolta a bio kölest, hajdinát, barnarizst és aszalt gyümölcsöket. Ezeket zömmel importból, zsákos kiszerelésben szerezte be. Ideje volt bőven, hiszen a kilencvenes évek közepén még közel sem volt annyira „trendi” a bio életmód, így a vásárlók nem taposták egymás sarkát a kis boltban. A maga csomagolta élelmiszereket viszont más üzleteknek sikerrel adta tovább, hiszen a készre csomagolt nyugati áruknál jóval olcsóbban tudta kínálni a portékát, és még néhány tízezer forintos profit is maradt rajta.

Az árucsomagolás üzlet annyira jól ment, hogy egész kis szortimentet állított össze különféle magvakból és hüvelyesekből. Egy idő után már rengeteg kis biobolt vásárolt tőle efféléket, így egyenes út vezetett a nagykereskedő cég, a Biopont Kft. megalapításához 1997 őszén, amely az évből hátralévő pár hónapban kereken 34 ezer forintos forgalmat mutatott fel. Az első teljes évre azonban már 8 millió forint jött össze, két év múlva megvolt az első százmillió, tavaly pedig már egymilliárd forint feletti bevételt hozott össze a 4-5 milliárdosra becsült hazai bioélelmiszer-piacon az azóta Biopont Plus Kft.-re keresztelt, immár 60 fős vállalkozás. „Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire divatos lesz a bio életmód” – árulja el Németh, aki nyolc éve az elsők közt kezdte Magyarországon nagyban művelni a biotermék-gyártást és -nagykereskedelmet. A divathullám hajtóereje mellett legalább ennyire fontos volt a saját csomagoló és gyártó kapacitás kiépítése, a megfelelően széles választék kialakítása. Ez, és a cégvezető állhatatossága tette lehetővé a Biopont számára, hogy termékei bekerüljenek a legnagyobb áruházláncok (Spar, Kaiser’s, Plusz, Drogerie Markt, Rossmann, Auchan, Tesco) kínálatába. Először a Kaiser’s három kiemelt fővárosi üzletében helyeztek el tesztpolcot még 1998-ban, a DM üzleteiben pedig úgy alakult ki bio sarok, hogy a cég egyik vezetője egy kiállításon odalépett a Biopont standjához. A nagy hipermarketek a Kaiser’s és a DM példáját elfogadták referenciaként a kis cégtől. „Sokat kellett kilincselni a nagy áruházláncok beszerzőinél, mégis, amikor elmondtam, miért jöttem, mit szeretnék megvalósítani, szinte mindenhol nyert ügyem volt. Nekik is jól jött a választék bővítése, méghozzá a vásárlók számára megfizethetőbb magyar biotermékekkel” – idézi fel Németh.



PUFI. A sikeren felbuzdulva új termék fejlesztésén kezdte törni a fejét a cégvezető. Gyermekkori kedvence, a Pufi fantázianevű extrudált-puffasztott kukorica inspirálta első sikeres önálló biotermékét, az extrudált bio kölesgolyót. A cég további választékbővítése is sajátságosan zajlott: az ügyvezető hat hónapig egy javasasszony patikájához hasonló műhellyé változtatta az otthoni kis konyhát, ahol gyógyfüvekből kevert teákkal kísérletezett. Ebből a házi-üzemből kerültek ki a Mandala teák, amelyek ma az egyik legismertebb termékei a cégnek. Az ügyvezető az ősi indiai ajurvédikus hagyományok mellett egy amerikai kiadású, cigány gyógyászattal foglalkozó könyvből merített.













Sorshúzások 1


Sorshúzások 2

Sorshúzások 3
Sorshúzások 4

Novákné Gergely Vera, az egyik legnagyobb gyógytermék-nagykereskedés, a Mediline Üzletház Kft. ügyvezető igazgatója szerint Németh Viktor nyomuló típus, de a szó jó értelmében. Nála ugyanis első a vásárló; képes akár a cég belső rendszerét is átszervezni, ha egy fontos vevője kívánságáról van szó, s rengeteget tud dolgozni azért, hogy egy nagy partnert megnyerjen, és meg is tartson.

Az ezredfordulót követően még a gyorsan növekvő Biopont Plus Kft.-nek is több hullámvölgyön kellett végigmennie. A bio alapanyagok (például a vetőmagok) minősége nem olyan állandó, mint a vegyszerezett növényeké, s a termelt összetevők is jobban ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. „Kezdetben valóban akadt olyan év, amikor a termékek minősége nem volt egyenletesen jó” – igazolja vissza a szakmai körökből származó kritikákat az ügyvezető. „Azóta azonban rengeteget javult a helyzet, a minimálisra csökkent a minőség ingadozása” – húzza alá. Úgy látja, talán azért tudott megerősödni a cége, mert igyekezett nem erőltetni az általa jónak vélt döntéseket, ha azokat az élet nem igazolta. „Nem kell hajszolni a sikert, ha a dolgok úgy alakulnak, akkor jön az magától is, ha pedig nem megy valami, akkor nem szabad mindenáron ragaszkodni az eredeti elképzelésekhez. „ – mondja az ügyvezető. Pedig az elmúlt évek több mélypontja közt volt olyan is, amikor hónapokon át tartozott fűnek-fának, hetekig csak ígérgetett a beszállítóknak. Már-már azt hitte, be kell zárni a boltot, ám az utolsó előtti pillanatban ismét közleszólt a „véletlen”: megérkezett az a bankhitel, amire már nem is igazán számított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik